Olyan régóta nem írtam, hogy most konkrétan nem is tudom mit lehetne, de elkapott az ihhlet, vagy ichlet, de az már valami javoll, natürlich szókapcsolat, a német múltamat meg ne feszegessük, minekután Sarokné kisköcsög mondata még most is itt lüktet a fülemben egy javító felelet után...dudmirláj frau varga...persze csak fonetikusan, ofkorsz.

Szóval vége lassan a nyárnak és mondhatnám, hogy nem történt semmi, mert egyrészt nem, másrészt meg de, most valahogy mégis csüggedten ülök négy nap non stop meló után az üres lakásban egy üveg sörrel. Néha felteszem a lábam a korlátra a teraszon, akkor hipszternek is érzem magam. Voltam négy hetet szabadságon. Azt hiszem, ha ez nem lett volna, úgy igaziból megreccsenek, bár most, miután újra bekerültem a rotációba, kurvára nem érzem, hogy pihentem volna egy percet is, de a gyerekek legalább újra megismernek. Ez a balatoni ház, vízre néző nagymamával, komolyan a legnagyobb dolog, ami egyszer történt velünk és azóta is tart! A semmit sem csináltunk mögött éjszakai fürdések, esti tábortüzek, bringázások, fürdés és fürdés és alvás és alvás van. Meg persze evés, aminek következtében van rajtam vagy 10 kiló. Nem értem, hogy a rákba nincs nálam átmenet egyébként a gebe és a nagyseggű között, reggel elgondolkodtam rajta, lehet, elmegyek dokihoz, mert ez már biztosan donga láb. Mondjuk gőzöm sincs, hogy az mi, de valami ilyesmi lehet, az akuális doktor meg csak nézne, hogy ez hülye, eljött mert nagy a segge. Na mindegy.

Társadalmi életem hát izé... Voltam néhányszor a városban, ültem néhányszor a füvön a városban és arra jutottam, hogy annyi ember van bent és szórakozik  és annyi embert látok egy este alatt, amennyit még a szélcsatornában sem látok egy hónapban. Már majdnem barátkozom, de még igazán óvatosan.Lehet az is baj, hogy azt hiszem sok a hülye és már nincs kedvem szűrni, meg próbálkozni kiszedni a hülyéből a nem, vagy csak a kevésbé hülyét.  A lényeg persze nem változott, az elvált nő továbbra is rosszabb, mint a néger, vagy a buzi, így igen korlátozott a rajongó táborom. Palik szintjén továbbra is abberált vagyok, nincs kompromisszum, ha valaki hülye, nem jön át a rostán és az sem, aki mondjuk nem fog meg, mert nem jön át a szeméből az, ami beszippant és a tesztoszteron. Így konkrétan kizártam a népesség 99,999999999999 százalékát és lehet, hogy azaz egy, akit nem, még valahol Kenyában van, mert komolyan úgy érzem magam, mintha nem lenne nemem. Remélem ez megváltozik, mert kurvára nem akarok egyedül megöregedni.

A gyerekek kiválóan vannak, P. megjárta Angliát, sikeresen tudott integrálódni más nemzetekkel, így azt hiszem, ha eddig adtunk neki valamit lelkileg, agyilag, vagy bárhogyan, már jó munkát végeztünk. Andris a balatoni milliőbe integrálódott, szerintem nem nagyon akar hazajönni, de előbb, vagy utóbb muszáj lesz, mint ahogy hosszú gatyát  és cipőt vennie (meg persze normálisan fürdeni...) 

Egyszer majdnem leégettem a lakást, mert nem jól zártam el a gázt a krumpli alatt. Viszont láttam csomó hullócsillagot és alig tudtam a végén már mit kívánni. Azt hiszem, a kövek lehulltát a mellkasomról, azt szeretném igazán, de persze lehet, hogy mindez csak a felnőtt kor. Mindenesetre félelmetes egyedül lenni, magamra számítani. Néha csak nézem az embereket és csodálkozom, hogy mind boldog valahogyan, hát nekem miért akkora feladat ez...rejtély. Azt hiszem, továbbra is az elengedést tanulom...mostanában belehúztam biztosan, mert  exponenciálisan fogynak, akik valaha, valamikor fontosak voltak. Hiába, a jó munkához idő kell...és sör!