Vasmacs

Vannak témák, amikről mindig csak homályosan írok. Egyrészt azért, mert van az a kényszerképzetem, hogyha mindent részleteznék, senki nem állna velem szóba. Másrészt azért, mert a szart a fejünkre többet nem öntjük, és senki nem akarja nyilván visszaolvasni magát. Aztán reggel úgy döntöttem, hogy a francba, nem lehet mindig középúton menni, meg folyton csak nagyvonalakban panaszkodni, mert így tényleg olyan, mintha folyton bajom lenne, pedig nincs is miért.  Mondjuk lehet, hogy azért de, de elegem lett a középutas opportunizmusból:DD Csámcsogjatok:)))))

Szóval az van, hogy valahol elszivárgott belőlem valami, aminek köze van ahhoz, hogy kovászos ubit teszek el, néha csak felkötöm a hajam és már indulok is és undorral kapcsolok el szerelmes jelenetekről, könyveket meg nem is olvasok olyat. Mondhatnám, hogy bekeseredtem, meg hogy megöregedtem (anyád), meg hogy kisebb gondom is nagyobb, de nem. Mert igazából tudom, hogy az utolsó versenyző volt ennyire mérgező. Mindjárt el is mondom, hogy miért.

Lehet, hogy félreismerem magam, de úgy gondolom, hogy nem vagyok haragtartó. Egyáltalán. Tudok hisztizni minden átmenet nélkül, de pillanatok alatt elengedem a kezét valaminek, ami korábban rohadt fontos volt. Kiüvöltöm magam, aztán hülyét csinálok magamból és bocsánatot kérek, hogy élek. Lehet, hogy azért, mert a hosszú távú memóriám szar, mindegy is. Az eddigi összes exem vagy hidegen hagy, vagy kifejezetten kedvelem. Pedig vannak néhányan, akik irdatlanul odatettek, és van néhány, akinek én, de utólag már olyan mindegy. Millió egy ember van, aki nem szeret és akit nem szeretek, arra pedig rájöttem, hogy ha szerelem van, akkor szerelem van. És szerencsére olyankor pont úgy, mint az előzővel, meg az előttivel, ezért sírni utánuk felesleges, mert jön, mindig jön egy új, vagy régi, de sosincs olyan, hogy elmúlik belőlünk a lapassion. Aha… Persze vannak legek, mindig is lesznek, hát itt most nem arról van szó….

Van ez az ember, aki megtanította, hogy házinyúlra nem lövünk, és aki tulképpen semmi rosszat nem tett, mégis nehéz akár köszönni is neki, ami a technikai minimum. És rengeteg energiát elvesz, mert végül még hülyén is érzem az egésztől magam, így járunk a munkahelyünkön egy bekeményedett szarkupacon. Persze nincs nagy jelentősége bent úgy nagy általánosságban, de gondoltam leírom, mi minden történik velem :D Szóval milyen az, ha gondolkodás nélkül pasizunk…Utólag bizonyos szempontból jelentéktelen volt az egész, persze nagy pátosszal és csodálattal, mégis károkat hagyott bennem. És ha próbálom megfejteni miért nem tudok normális lenni csóri palival, hát azért, mert én egyáltalán nem akartam megtapasztalni azt, amit ő jelentett. Nem akartam megtudni, hogy van férfi és nő között ilyen viszony, és az egy dolog, hogy nem érte meg, de valahol mélyen mégis elhiszem, hogy velem van, volt és lesz a baj. Van, amikor rájössz, hogy teljesen fölösleges megbeszélni dolgokat. Nem megy át semmi és ha át is menne, minek? Life goes on…  Ha valaki azzá válik, vagy az is volt mindig , ami ellen harcol, beszél és kampányol, aki nem sokra emlékszik belőled, talán a pontos nevedre sem, aki azóta elmeséli azokat a sztorikat háromszor, amiket már elmesélt akkor, amikor még veled volt, és aki ha te mondasz valamit, amit már sokszor mondtál neki, csak néz mint a luki nyúl… és aki azt mondja, te tetted tönkre,  még azt is, ami jó volt…WTF?! Kurva régen volt, hónapokban mérve és alapvetően, ha nem vagyok bent, eszembe sem jut. De mindez egy pillanat alatt átvillan rajtam, ha meglátom és nem tudok nagyvonalú lenni. Eszembe jutnak a hazugságok. Csúsztatások. Féligazságok. És kicsinyes hülye leszek tőle. De mindegy, a szeretetnek ehhez semmi köze. Akit szeretek, nem várom el tőle, hogy másmilyen legyen, mint amilyen. Ráadásul nem mondom pont ezt neki, hogy ne várd el tőlem, hogy másmilyen legyek, agyfasz az egész és demagógia arroganciával … Szóval ha kérdezné, hogy mi a bajom, hát ez. De már kérdezte. És nem volt kedvem elmondani. Minek… Nincs közünk egymáshoz.

Az egészből egyébként a legviccesebb, hogy megmaradt A., aki az ex exeJ A környezetem azt mondja, hogy beteg dolog ez, ami igaz is, bár a palihoz már nincs köze kettőnk barátságának. Mert nem arról szól, hogy kinek hisz az ember és kinek van igaza, hanem a saját megtapasztalásom a lényeg, ami alapján A. egy egészen különleges ember, akit sokszor pont úgy hallgatok, mintha mesekönyvből olvasnának varázslatokat és sokszor egészen olyan dolgok történnek vele, mint velem. És a közös pont már régen nem az, hogy ismertünk egy embert, aki fájdalmat és rombolást hagy maga mögött, de ő erről nem tud és nem is fog soha, hiszen csak azokról tud, akik akarnak még valamit tőle, neki ennyi a visszajelzés. A. megérdemli, hogy valaki boldoggá tegye. Mint ahogy én is, elfelejteni a sok hülyeséget. Megérdemeljük, hogy valakit boldoggá tegyünk. Aki észre veszi, hogy boldoggá teszik. Mert ez senkinek sem jó. Csak hiszi... senkinek sem volt jó. Esélyt adni olyan embernek, akinek vannak mélységei, nemcsak vélt hatalma és vélt tudása, aki nem saját magának az ellentmondása. Így, ha néhány lépésről nézem az egészet, akkor talán A. volt az értelme ennek a spirituális hormonhajszának.

Hát hajrá. Lassan biztosan megjön a kedvem, hogy ne magdianyus legyek csak, aki valahol 40 és 80 között érzi korban magát, de leginkább nemtelennek. Végülis egész nap palik között vagyok, szóval egyszer csak hat rám majd a tesztoszteron.

Szóval ilyen, ha olyanról írok, amiről konkrétan nem szoktam. Elég pletykás vonal, de van legalább hír értéke. Mondjuk már nem mai cucc, de pont ezért kerülhetett ideJ