egy dolgot tanuljatok el, de tényleg! Az a pillanat, amikor megérkezel a munkából, sorsdöntő. Nekem például köszönni is nehezemre esik, éppen ezért üzenem minden feleségnek, barátnőnek és ágyasnak, hogy az érkezés pillanatában ha lehet, legyél olyan, mint levegő! Mert a férjek, apák és palik, mivel egyszemélyben egy ideje az is vagyok, vagyis a férfi a háznál, szóval csak annyit akarnak, hogy lerúgják a bakancsot és néhány percig hagyják őket békén, hogy átrendeződjenek abból a másik világból, ahonnan jöttek. Így jövök meg én is minden nap, és már a másodikon próbálok áttranszformálódni, hogy örömmel hömpölyögjek be a családhoz, és minden erőmre szükség van, hogy a küszöböt átlépve érdeklődő és azonnal tettre kész legyek. Általában nem is ugrom meg, pedig csak egy fél óra kellene, hogy viszonylag normális legyek. Sokszor gondolok erre, vagyis arra, hogy gy-t hányszor rohantam le már a kertkapu után, és mire letelhetett volna az első fél óra, amíg agyban is megérkezik, már öt témát tálaltam és megsértődtem, hogy szarik rájuk. Hiába, holtáig tanul az ember...