Vasmacs

Arra gondoltam, miközben végignéztem és el is olvastam Martin Luther King beszédét, hogy valamit úgy világ szinten veszíthettünk el. Persze ezt most lehet, hogy megint valami midlájfkrízis mondatja velem, miközben újra teszem a saját kockáimat egyikről a másikra és keresem azt hogy ki áll mellettem, vagyis velem legalább egy irányba. Mert igen, van midlájfkríízis, meg globalizáció és információs társadalom, és túl vagyunk egy csomó izmuson, de mi az, amit közösen tudunk, vagy akarunk álmodni? Mert miközben világháborúk nincsenek és nincs vietnám, meg kuba, meg berlini fal és már amerikának is fekete elnöke van, valahol jobb világban élünk... persze olyanban, ahol egy órán belül értesülünk ha egy trónörökös megszületik, de nem tudjuk hogy ki lakik például a szomszédunkban, ahol a gyerekek már interaktív táblán tanulnak, de nem találkoznak délután, mert könnyebb a chaten megdumálni a dolgokat. És persze a lehetőségek sosem voltak még ennyire az orrunk elé tolva, hogy tudatosan éljünk és választhassunk, de alapvetően, valamiért még sem választunk általában jól. Mert a legtöbbünk életműve egy lakás, aminek a hitelét majd tovább viszi a gyerek. A hó végén kifizetett számlák, hogy ezt is megúsztuk. Vagy ha éppen nem, akkor is a kis buborék épül csak, belülről, nagyobb ház, nagyobb kocsi, nagyobb hűtővel. És miközben felesszük a bolygót, ahol élünk, lelkesen lájkoljuk a különböző zöld kezdeményezéseket, alternatív jövőt építő lelkes csoportokat, igazából ezt nem érezzük a sajátunknak. De ez csak egy lokális dolog lehet, mert biztos van egy álmunk nekünk is. Egy biztosan. Olyan, ami akkora energiákat mozdít meg, hogy megteljenek az utcák és a terek, meg a szívek és tényleg érezzük, hogy egyek vagyunk.

ps: És arra is gondoltam, hogy amíg vannak könyvek, addig nagy baj azért nem lehet. Háromezer oldal után felszívtam egy kicsit az elmúlt 150 év történelmét felületesen és magával ragadott. Kár hogy lassan vége, de no para, visszakanyarodom gyorsan az orosz vonalhoz. És közben majd megtalálom magamat is, mert hát idő, tényleg az kell csak, és megint lesz kedv, meg új lendület, meg barátok és tervek. Mert biztos lesz egy álmom megint...