Isten félrenézett, esetleg pont nem volt ott. De hát miért is lett volna, csak a krumpli főtt, vagy a kádban telt a víz, ennél fontosabb dolga is akadt, mert az élet ment tovább. A maga megszokott medrében, mert „saját képemre formáltalak”, ezzel pedig ledobta a felelősséget, hogy nagyképűen hibázhassunk. Hibáztunk is. Olyan istenesen.

Főtt a krumpli, lobogott a víz, szállt a gőz. A homály pedig egyre nőtt a tekintetekben, bekúszott a szemeken át a fejekbe, ráült az egymásba kapaszkodó szinopszisokra, hogy önkényesen átvegye a hatalmat a gondolatok fölött. És ekkor lehetett valami zárlat, krumpligőzős zavar. Már nem tudta a bal kéz, hogy mit csinált a jobb, már nem volt súlya a kigondolt képnek, a kimondott szónak, mert a lobogó víz összemosta a valóságot azzal, amit eddig a csontok kordában tartottak a fejben.

És akkor kinyílt az ajtó, kiszállt a gőz. Nyomában kalapos dzsentrik, külvárosi bovarynék, ló nélküli baradlayak, tébolyodott raszkolnyikovok, és karonfogva sétáltak a napsütésre, maguk után húzva néhány anna kareninát is.

Anything is possible, szólt vissza az ajtóból még valaki, most lépett ki az Úri muriból, szájában egy szál pipaccsal, de már ez sem számított, mert a sok kisisten beterítette a kertet. Zöld, lila, kék, őrült majális. Mi pedig teremtettünk, de csak magunknak. Gyöngy fülbevalót, csobogó patakot, tüzes sóhajt, felhők fölé nyúló hegyeket. Aztán az őrült kép egyszer csak szétesett, az oroszlán belemart a mellette legelő bárányba, mert amit az egyikünk megálmodott, a másik belebukott.

Mindenről a krumpligőz tehet. Ezt mondtuk. Aztán felálltunk, lesöpörtük a térdünkről a füvet és néhány bizonytalan lépéssel elindultunk, magunk mögött hagyva a majálist. Meg-megállva. És amikor Isten megint visszanézett, de persze csak igazán rutinból, látta, hogy sokasodtunk, elbuktunk, felálltunk és újra térdre rogytunk, hunyorogva csak legyintett egyet. Mert hát fontosabb dolga is akadt megint. A krumpligőz… sóhajtott azért ő is, a térdén pedig csak a kiválasztottak látták a fűfoltot. Tenmagad vagy… mondták, és inkább ők is félrenéztek…