Múltkor cikiztem a macskát, hogy ostoba, aztán eszembe jutott, hogy tulajdonképpen a kutyánk sem egy zseni. Az utóbbi azért szerintem mindent megért, néha várom, hogy megszólaljon, de azon kívül, hogy gyere ide, nem hallgat vezényszavakra. A pacsira néha kegyesen felemeli a kezét, akarom mondani a lábát, aztán sanyi.
Egyik hétvégén például kint sétált Gy-vel a Balcsi parton ez utóbbi állat, előszeretettel rongyolt bele a vízbe, mert a hattyúk nagyon izgatták a fantáziáját, csak hát messze voltak, beúszni meg annyira nem akart. Így maradt a nádasban való keringés, amit Gy. le akart fényképezni, de mire bállt a gép, a kutya felsorakozott istene lábainál. Menj vissza, mondta többször is jelentőségteljesen Gy. mutogatott hozzá, Bella bambán nézte a mutogató ujját. Aztán bedobott egy botot is a gazdi, hátha megmozdul az állat, de bávatagon nézett ülve hol Gy-re, hol pedig a bot vélhetőleges helyére. Aztán feladták.
Gy. egyébként azt mondja, hogy az állatok intelligenciája a család átlaga, ahol élnek. Nos, Gy. ugye bizonyítottan nagyon okos. Panna is bizonyítottan az, erre nemcsak a négy darab kitűnő bizonyítvány és ilyen-olyan versenyek az igazolások, és Andris is az, mármint okos, elég beszélgetni vele egy fél órát. Így márcsak én maradtam, tehát az eddig ekézett állatok az én agyi kapacitásomhoz viszonyulhatnak, nincs kétség. Remélem sokáig besüt majd a nap az íróasztalomhoz, hogy fotoszintetizálhassak...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.