Vasmacs

Nevelési elveimet döntögeti ez az alig hatéves kölyök. Nem szerettem büntetni soha, mert a büntetés az alaposan megfontolt bosszúval azonos szerintem. Én kiabálok, ha dühös vagyok, erős hangnemben mondom el a véleményemet az egész dologról, aztán a gyerekek agyára építek, mert tudom, hogy mindegyiknek van. Pannánál ez működött is, igaz, ő is utálta és utálja, ha kiabálok, de soha nem kellett fenygetnem. Fenyegetni rohadtság szerintem, pálne gyerekeket. Mondtam is Pannának, amikor mesélt valamelyik osztálytársáról, hogy büntetésben van, mert ez meg az és így nem mehet velük ottalvós buliba. Namármost, én azt gondolom, hogy ha az anyám engem nem engedett volna el egy régóta várt eseményre, hiába értettem volna, hogy tök igaza van, de nyugodtan kitartott volna a dolgok mellett, én belátóan utáltam volna. Mert olyan ez, mintha a gyerek köcsög lett volna, akkor most én is az leszek. De mindegy, lapozzunk. Nagy arccal kifejtettem ezt Gy-nek, amikor eljött az este és a rohadt fogmosás cirkusz kezdődött. Bundi olyan gyorsan képes az ágyába rohanni, mint a villám, utána megérem a fogmosás miatt kikönyörögni, aztán sírás, aztán veszekedés, miután próbálom dramatizálni a fogfájást, a fogorvosi eszközök horror kinézetét. Nem. Üres nevelési tárházzal végül bedobom a felyegetést és a büntetést: "Oké. Ha most nem mosol fogat, holnap nem nézhetsz Pumuklit." András, mint akit rugóból lőttek kil, sprintelt a fürdőbe. Újabb elvemet kukázta le...