Visszatérő álmaim vannak, hetek óta. Soha nem szoktam ilyen magányt érezni, amit ezekben az álmokban, ismerős helyeken járok egyedül és tudom, hogy senki sincs körülöttem, mert már senki sincs a közelemben. legtöbbször bőgve ébredek. És tényleg, ettől félek a legjobban, hogy egyedül leszek egyszer.
Pedig szeretek álmodni, odabújni melléjük. Belelélegezni, felolvadni bennük. Más kérdés, hogy az enyémekhez szeretne-e valaki hozzásímulni, mert ha nem, akkor végülis mégis csak magányos dolog marad...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.