Vasmacs

Négy hete egyszer csak elkezdett szörnyen fájni az oldalam. Na, gondoltam, megérkezett, a szteroid szétszedte a vesémet, szépen vagyunk. Estére annyira fájt, hogy elhatároztam, ha megfulladok sem fújok este puffot (nagy volt a szám, de úgy fájt a vesém, mintha oldalba szúrtak volna). Nem akartam bevenni fájdalomcsillapítót, mert az meg kiüti a szteroidot, de valahogy olyan furán fájt az egész, mintha nem is lenne ott szervem, vagy mittudomén, nem lehet megmagyarázni. Reggelre aztán teljesen elmúlt.

Másnap felhívott a tesóm, azzal kezdte, hogy ne ijedjek meg, mert minden ok, egyébként ezek után szoktam csak megijedni, mert minden rossz ezzel kezdődik, szóval előző nap az ügyeleten volt a kórházban, mert vesegörcse volt és sokáig bentfogták. Még mondtam is neki, hogy biztos volt valami a levegőben, mert nekem is fájt, aztán, amikor letettem ütött fejbe, hogy olyan ez, mint a Szegény Dzsoni és Árnikában a tesók, akik megérzik, ha a másiknak fáj valami. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nyilvánvalóan történhet ilyen... Egyébként egyre jobban elhiszem, hogy van, akivel egyszerűen csak össze vagyok valahogy kötve, nem is kell tudni, hogy miért, vagy hogyan, sőt, még közünknek sem kell lenni egymáshoz.

Azóta egyébként nem fújom a szteroidot és rohamsprayt sem. Ez négy hete volt, nem akarom elkiabálni, de talán meggyógyultam. Gondoltam, hogy ma akkor letesztelem futásnál is a szelelésem, de a futócipőm mega  Balcsin. Mindegy, pénteken letámadom Berényt. Vasárnap pedig irány a tenger...