Vasmacs

Nagy napra virradtunk, na jó, konkrétan csak rám virradt még, mert a két fiatalkorú még lapít az ágyában- figyelitek, ÁGYÁBAN, mindegyik!!!-szóval ma végre megvesszük az iskolacuccokat. Ez egy negyedikes életében nem egy nagy flash, az enyémben sem, csupán próbálom a mai napra erősíteni a köteleket, ez meg itt a marketing. Már látom, hogy hiába próbálok alacsony költségvetéssel működni, jelentős összeget fogok ma a  különböző ellátóegységekben hagyni. Én pedig nem is panaszkodhatok, egy szavam sem lehet, mert egyrészt csak egy beiskolázandó gyerekem van, másrészt nem a szánktól kell elvonni szerencsére. De valahogy minden szebb füzet és toll, ceruza, tolltartó és egyéb megvásárlásánál ott motoszkál, hogy a rohadt életbe nem tudja ezt minden kis  gazember betenni a kosarába, és az, hogy én megveszem, alapvetően hivalkodás. Persze, ha más megveszi, az is, és ugyan nem kéne mindenkinek egyen cucc, én továbbra is hiányolom a köpenyt, a sablon írószereket, füzeteket, még akkor is, ha jómagam nagy rajongója vagyok az ízléses és szép felszereléseknek. De, mint tudjuk mélyen, marxi eszméket hintett el bennem a Jóisten (milyen csodálatos abszurd kép:) ), ezért ilyen dolgok azért felmerülnek bennem, amikor a lányom nem ereszti a fishbone füzetet. És akkor a mélyszegénységben élők napi kajájáról nem is beszéltem, melynek kapcsán egy film jut mindig eszembe, ami nem feltétlenül tartozik tökéletesen ide, csak a hangulat, Az arisztokrácia diszkrét bája...(egyébként meg burzsoázia, de nem figyeltek:) )Én meg hol vagyok az arisztokráciától persze.