Hétfőn sikerült a több hetes szívást megkoronáznunk, bár, elmesélve és leírva nem is olyan ütős a dolog, mindegy, leírom, hogy dokumentálva legyen.

Szóval, egy igazán tömény hétvége után hétfőre ütemeztem a balatoni indulásunkat, nem tudom, hogy miért nem vasárnapra, tudjátok, a megérzés. Szombaton családi napon pörkölődtünk, de jó volt, vasárnap kicsi konténerezéssel és esti látogatással vezettük le az izgalmakat. Gyerekeinket két napig nem is láttuk szinte, néhány köhögés jelezte csak, hogy merre járnak. És ezzel kezdődtek a bajok, vagyis már negyedik hete túrtuk a bacikat és gondolom ideje lett volna valamivel végleg kikúrálni a dolgokat.

Én még beakartam pakolni a cuccokat reggelre, hogy korán indulhassunk, mivel amúgy is csak négy napot maradhatunk az évzáró és a szülinapi megszállások miatt. B-ék fél kilenckor távoztak, gyerekeket kádba vezényeltük, majd Andris közölte, persze sírva, hogy fáj a füle. Baszki. Átvillant bennem, hogy hát persze, hurut, alig takony, bingó. Panadol és reménykedés, hogy legalább éjjel ne kelljen ügyeletre menni. Reggel aztán viszonylag jó passzban volt mindenki, bepakoltunk, aztán ki, aztán megint be és kilenc körül elindultunk, gondolván, érintjük a fülészetet az Örsön. De előtte tankoljunk. Oké, céges kártyával bevagánykodtam magam, srác lehúzza, majd leszakad az ég, jéggel, villámokkal, mindennel. Nem, nem tudja kivenni az álló rendszerből a dolgokat, fizessek kp-vel. Nincs. Hozzak, itt és itt bank. Így mentünk el az égszakadás közepén automatához, tegyük hozzá, hogy nekem villámfóbiám van, de most muszáj volt leküzdenem, csak a fülemet kellett folyton befognom. Szarráázás, visítás, vissza. Nem, nem tud adni már számlát sem, mert hát nem. Ok. Jegyzőkönyv. Plusz fél óra. 11 óra. Közeledve a fülészetre Panna halkan jelezte, hogy neki is, mintha fájna a füle. Egyre jobb, nem baj, most aztán biztosan nem csíkozzák be, hiszen most kezdődött, még elcsípjük.

Szóval Bundika úgy döntött, hogy Panna legyen a fülészeten az első, egy órás várakozás után be is jutottunk, ahol doki néni, szinte az ajtóból becsíkozta Panna füleit, Andris csak nézett, hogy vele akkor mi lesz, mert a nagybeteg, ugye ő. Mindkét füle begyulladva, antibiotikum. Ekkor én már nagyon elfáradtam, gondolom ők is, szóval még az antibiotikumnak is örülni tudtam, fülszúrás helyett, és hát ideje volt kikezelni a fosással, hányással, majd lázzal, köhögéssel tarkított egy hónapot. Vert seregként hazamentünk, pisilni. Háromra végül leértünk a balatonra. A benzinkúton pedig otthagytam a letétbe helyezett céges kártyát és személyim, aminek nyomaveszett, remélem feladták a jegyzőkönyvvel együtt a cégnek. A mobil internetet itthon felejtettem, így dolgozni sem tudtam, csak a telefonomat modemnek használva tudtam egy cikket elküldeni.

Most hazajöttem gyerekek nélkül, hogy mindjárt visszamehessek értük, de addig még dolgozom, Bundinak is megálmodom a legjobb ajándékot. És arra jöttem rá, hogy lassabb, békésebb sosem lesz az életünk, mert egyszerűen mi ilyenek vagyunk.