Most írhatnám, hogy jaj és megint csak jaj, de azt hiszem, ez az egész takony, ami ideragadt fölénk, valami össznépi negatív maszlag, amin nem segít a siránkozásban való összefogás. Kezdek egészen angolos lenni, hiába, az ember alkalmazkodik a környezetéhez. A héten, miután felszerelkeztünk trendi gumicsizmákkal, már egyáltalán nem foglalkozunk azzal, hogy esik, avagy nem, még játszón is voltunk zuhogó esőben. A szép pedig az egészben az, hogy sokan voltunk kint, egyszerűen ignoráltuk az időt. Szóval, ha esetleg így maradna, beszerzünk egy csónakot és elkezdünk szoláriumozni, csak a hangulat kedvéért.
Egyébként, nekem is visszajött a hányás egy röpke időre, pont két nap után és a tesómnak is, szóval ez egy ilyen vírus, hogy rohadna meg. Most itt ülök, egy kővel a gyomromban és pont olyan, mintha leállt volna az emésztésem.
Reggel egyébként hatalmas döbbenet ért, amikor hiába rángattam az óvoda kapuját, mert hát ma nincs ovi, én meg úgy vártam ezt a délelőttöt, hogy végre "igen, nézem", "Aha, jaj, de ügyes vagy!", "Gyere le az ablakból!" megszakítások nélkül tudjak leírni két mondatot. Nem nyert, az ág is húz. Tegnap este, bevackoltuk magunkat a gyerekekkel az ágyba, miután Gy-t és Bellát útjára bocsátottuk, és kilenckor testületileg elaludtunk. Szerintem utoljára általánosban aludtam el ilye korán, de volt mit bepótolnom, különösen úgy, hogy éjfélkor keltem is hányni. Hát, ezek mennek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.