Vasmacs

Ritka jelentkezésem oka továbbra is a róka-helyzet, ami természetéből adódóan tovább gyűrűzött a családban (micsoda költői kép egy tonna hányásról:))) ). No és persze az, hogy hetedik éve, továbbra is én vagyok az egyetlen anyuka, aki elhiszem azt a rohadt ovis évzárót, amit az óvónők cselesen már május utolsó hetén megtartanak.

Szóval, hogy kronológiailag hű legyek, másfél nap után feltámadtam és utólag annyi mindennek örülök, attól függetlenül, hogy ilyen szarul még esküszöm sosem voltam. Kész szerencse, hogy éjjel ütött be az armageddon, egyébiránt gyermekeim szemében széttört volna a rólam alkotott képük, másrészt sokat üvöltöztem volna kétségbe esetten, hogy húzzanak tőlem el. Messze. Egyébként jelzi a hétfői állapotomat, a reggelről beszűrődő hangokra való nulla reakció.

" Apa, apa, kelj már fel!" Apaaaa!"....

"Egyetek valami".....

"Ettetek valamit?".......

"Enni kell! Egyetek valamit"..............

"Apa, menjünk mááááááár!"

Meg kell jegyeznem, hogy Gy. ettől függetlenül remekül kiállta a sarat. Abból meg amúgy is van itt most bőven.

Szóval azt hittem, hogy Andris volt a nulla pontja a vírusnak, de ez megdőlni látszik, ugyanis ma reggel hányt egy tisztességeset és fosik, mint a víz. Ellentétben a szombati komolytalan helyzetfelmérésemmel, ma már szigorú diétára fogtam, hasában lötyök egy fél liter sós (igen kérem, sure ami sure) tea, valamint egy zacskó ropi. Hiába, nem tudott megállni, szóval most cipelem utána a lavort, de még nem vált meg a cucctól.

Tesóm, hogy hogyan, nem tudom, de sikeresen hazavitte az ebolánkat, így ő is ölelgette a porcelán mikrofont tegnap, csóri úgy kiütötte magát, hogy kihívták hozzá az ügyeletet, pedig betegségben való helytállása nővéremnek példa értékű, komolyan sosem panaszkodik. Szóval, mindkét vargalány megkapta a héten az injekcióját, gyermekeim remélem jobban állják majd a sarat. Ja, holnap Gy. elhúz két napra vidékre, szóval bármi lehet, az elmúlt évek tapasztalata szerint.

Most pedig, csak magamat áltatnám azzal, hogy megyek dolgozni, mert az egész reménytelen, Andris annyit beszél, mint hat másik gyerek, és a tegnapi, délelőtti ovi sem segített sokat. Ugyanis azt sütöttem ki, hogy az óvoda felé a lojalitásomat úgy  bizonyítom, hogy nem fizetem be a gyereket ebédre, csak játszani viszem be délelőtt. Ennek örömére, mivel ugye reggeli sincs így, fél tíz körül beslattyogtunk, utána hazajöttem főzni, hogy Bundi ne haljon éhen, aztán vissza érte. Néha egyáltalán nem értem, hogy miért is várom a nyarat. Főleg most, hogy elmarad. Vajon eshet mindig? Kalapáljuk a bárkánkat?