Vannak olyan találkozások, emberek, akiket soha nem fogok elfelejteni és nem rossz értelemben. A mai pasas pontosan ilyen, meggyőződésem, hogy az ilyen emberektől mozdul előre valamit a világ és marad érdekes nyomorúságában és összeomlásában is.
Vannak kortalan emberek, akiknek csak a "burkolata" öregszik meg és az időt, amit ledolgoztak, eltöltöttek a Földön, nem az elhasználódásra, hanem a tapasztalásra fordították.
Riportalanyom verseket ír, de nem olyan csapjunk bele, jé, hurrá, sikerült egy rímet faragni, hanem igazi, belénkbújós, bizsergetős verseket. Ékszereket farag. Formatervez (ebből él egyébként) Svájcban. Többnyelven beszél, mint ahány ujj van a bal kezemen. És magyarul álmodik. Szerintem, ha élhetne még húsz évet, egészen biztosan megtanítaná az embereket repülni (elmagyarázta, hogy ma már meg lehetne valósítani, csak nem csapkodással, hanem olyan mozdulatokkal, mint a madarak, a legújabb műanyag felhasználásával, de ez, hogy elmagyarázom, tönkre is tette az egyébként minden irányba érhető kijelentésemet).
ps: aláírattam vele egyik könyvét és nagyon megőrzöm...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Vaga 2010.04.29. 14:09:46
winninger jolán 2010.04.29. 14:14:25