Vasmacs

Szerintem igazán szép dolog az időjárástól, hogy hétvégére egy kis szünetet tartott a depresszív takonyból. Még akkor is, ha ma reggel elkente a szám szélét, amikor kibotorkáltam a vizet felforralni. Egyébként még most is botorkálok és azon gondolkodom, hogy A, harminc felett igazán nem kelle úgy szórakozni, mint 20 alatt, B, a hétvége nem arra való, hogy pihenjünk, arra ott van egy egész hét, hogy a hétvégét levezessük...

Szombaton, családi körben élveztük a jóidőt.Tesómék sütöttek egy ligeti mulatságra elegendő húst, így a déli kaja még este sem ment le, ez mondjuk nagy mértékben befolyásolta az egész hátralévő hétvégémet, de ne rohanjunk. A mínusz fokos medence nem hagyta békén a két gyerek fantáziáját, megállás nélkül körülötte kellett vakarózniuk, (bedobált izéket halásztak ki hálóval) ezért én szokásos, terrorelhárító hangon vezényeltem őket. Andrist végül a macska tántorította el a korai mártózástól, így sikeresen kapcsolatot teremtett a toxoplazmózissal, tehát, ha egyszer terhes lesz, már nem kell aggódnia. Szóval így ettünk, emésztettünk és üvöltöztünk egész délután, miszerint, GYERE EL A MEDENCE SZÉLÉTŐL, metál altban, valamint B és B is jó hangulatban volt, így a gyakran felcsattanó nélzeteltéréseket sem halkan kezelték. A kertben úgy éreztem, hogy a természet elleni bűn így szétcsapni az erdei csöndes idillt, mert ilyen messze amúgy sincs most a kutya sem. Aztán felmentem a lépcsőn és összenéztem 63 darab szomszéddal, akik csendben élvezték (volna) a hétvégéjüket, de leginkább minket hallgattak.

Estére egyébként elhajlás volt tervezve, de mivel indulás előtt érkeztünk haza, nagyvonalúan eltekintettem a vacsorától, s mivel aznap, szénhidrát mentes napot tartottam és bennem volt egy fél malac, nem éreztem késztetést hogy egyek, csak cukorra vágytam. Egy kanál koronásra, vagy bármire, ami feltolja a vércukromat, de a szépség jegyében, inkább elkészültem. És azt is elhatároztam, hogy szolid, szétcsapás mentes este lesz, koromhoz illő, de ez sajnos megbukott, amikor B. (aki a harmadik B a történetben, de ne zavarodjatok össze), szóval elővette a kis meglepetés italát, az autóban. Szerencsére az alkoholizálás szabályait sikeresen követem a harmadik x után, így semmi nem veszett össze semmivel, de sajnos egy bizonyos pont után a következő kör mindig a lehető legjobb ötlet. Ez után pedig a "menjünk tovább" című játék következik, amiből általában lézengés lesz csak, egyébként 15 év alatt egyszer volt csak tényleg buli a buli után. Mindegy is, elkeveredtünk a Vakpóniba, így, egybe, amiből csak képek maradtak, az etióp bárpultos, meg G. ajtónálló mátkája, aki kokainista, vagy heroinista, bár ránézésre igen mutatós és a hajnali időpont ellenére egész összeszedett.

Na, a másnapot vattában töltöttem, de az ilyen multaságok utáni alapszabály, hogy a gyerekek idejére nem mehet a rehabilitáció, ezért kiözönlöttünk a szigetre, hogy játszódhassanak kedvükre. Két autóval mentünk, mert ottfelejtettük az autót éjjel a tetthelyen, és nagyon kellett koncentrálnom, hogy a reakcióidőm vezetőképes legyen, s mire a célhelyre értünk, annyira kész lettem, hogy elkezdett rángani az állam, amitől nagyon bepánikoltam. A mélypont hazafelé ért, amikor a híd közepén voltunk, kezemben egy kupac görkori, Panna meg csak mondta, mondta én meg hasítottam a levegőt, és úgy éreztem, sosem érek át Pestre...

A Margitsziget egyébként gyakorlatilag emberáldozattal közelíthető csak meg, tömött sorokban menetel a nép, s mire leérsz a rétre, vagy oda, ahol kapsz is levegőt, elmegy a kedved az egésztől.  

 Mire hazaértünk, két nap szénhidrátmentesség olyan szinten leszedált, hogy bosszúból kipakoltuk a frigó teljes tartalmát az asztalra és mindent megettünk, mivel nem ebédeltünk, csak műanyag túrókat vettünk a gyerekeknek, hogy ne haljanak éhen. Ezt mondjuk sosem értettem, hogy miért fostalicska kajákat (amik nem kaják) lehet kapni a játszóterek körül, így Andris életében talán másodszor evett vattacukrot.

10-re kerültem ágyba, rángó állal, nyomott mellkassal, zsibongó aggyal. Reggelre csak a zsibongás maradt.