Tegnap reggel, az első hír, ami segített nyitvatartani a szemem, a "Négy gyerek, adómentesség" című családgyári álom volt. Hogy akkor most hogyan, és miért? Persze a miértet értem én, de nekünk, kétgyerekeseknek sosem lesz családi adózás, a család csak négy gyerekkel támogatandó? Hogy is volt ez régen, három gyerek, négy kerék...Ezt továbbfejlesztve, most négy gyerek, és hány kerék is? Ha megfordították, akkor négy gyerek, három kerék. De az is lehet, hogy az egész mögött lobbi van, a családi autógyárak feltörekvése, íme, az első korményközeli biznisz.

 

Aztán elkezdtem számolgatni, hogy nekem akkor most ugyan annyi gyereket kell szülnöm, mint ahány itthon bontja a rendet és amennyivel így is tele van a ház. Esetleg, ha már úgy is túlvagyok egy hormonturnuson, még egyet bevállalok, aztán egyszerre szülök ikreket, had szóljon! Az egyik verzió valószínűtlenebb, mint a másik, igazán hamar elrettentem az ötlettől, s bár egy ideális világban rengeteg gyerekem lenne (és nyilván én is ideális lennék), sajnos az idegszálaim, türelmem és magamból fakadó lehetőségeim két gyerekre maximalizáltak.

Egyébként a gyerekek nagyon szeretnének kistestvért, de azt hiszem, ez valami eleve beléjük kódolt izé. Olyan, mint a csokiszeretés, mert melyik gyerek mond nemet egy kocka milkára. Szeretnél Pityu tesót? Peeeersze! Panna is szeretne, csak olyan akváriumosat, amelyik csendes, lehet mutogatni, nézegetni, de lehetőleg ne legyen vele gond. Andris is szeretne, de a legjobb lenne, ha kiskutyát szülnék. Én is szeretnék, de olyat, amelyik rögtön ötévesen születik. Gy-nek mindegy, ő optimista, bármely verziónak örülne.

Szóval, azt hiszem, egy újabb ciklus, vagy királyság, vagy ami éppen beiktatódik, szóval megint kihullunk a több tonnás adóterhünk mérséklése alól. Kár.