Vasmacs

A többnapos ünnep természetesen a szokásos menetrenddel zajlott: ügyelet, ügyeletes gyógyszertár keresés, rehabilitáció.

Úgy kezdődött, hogy pénteken nem akartunk korán indulni, mert biztosan mindenki, aki egyébként nem tud vezetni, nekiindul és tömegek fognak tolongani a hetesen. Így, elkezdtem az egyik határidős cikkemet írni, Gy. is kedvet kapott a munkához, a gyerekek pedig valahol a kertben voltak (mióta betonkeverő is érkezett, már ez nem megvalósítható, Andris mindenre kíváncsi.). Szóval, miután Bundika beette magát a nappaliba és túlságosan csöndben volt, realizálni kellett, hogy hoppá, a gyerek magától elaludt, de nem baj, úgy is csak náthás. Elkezdtem hát csomagolni, mint a veszett egér, cuccok be, aztán ki, aztán megint be, s mire végeztem, Andris is felébredt. Gyanús, bamba ábrázat, lázmérés: 38,7. Király. Csomagok a kocsiban, gyerekek pánikban, de megszavaztuk, hogy megyünk, max., ha nagyon gáz a helyzet, ügyelet, ott úgy is jobban ismerem a dörgést.

Sok lázmérés és homeós cucc szopogatása után végül úgy döntöttem, hogy bemegyünk még vasárnap előtt a marcali ügyeletre, ahol a szokásos tapasztalattal lettem gazdagabb: az orvos és az ügyelet, a legtöbb esteben nem kompatibilis, a páciens egy zavaró tényező, aki csak jön és probléma van vele. Illedelmes várakozás és köszönés után, két mondatot volt hajlandó a fapina doki kinyögni: Láza? Gyógyszerallergia?. A kanáltól, amit ledugott Andris torkán, volt egy apró köhögés, Ludmilla olyan arccal vonult szó nélkül a csaphoz lefertőtleníteni magát, mint aki most ért ebolához. Ha nem látom, el sem hiszem. 

Szóval, a leletről tudtam meg, hogy mandulagyulladása van, azért sem kérdeztem, mert leszarom, hogy mit mond, gyógyszert adjon, aztán sanyi, Andrisnak meg elmeséltem, hogy ez egy nagyon kretén orvos volt. Két nap után újabb tünetként ugató köhögés érkezett, de ez már sétagalopp volt.

Azért, annak ellenére hogy az ügyelet után még öt patikát látogattunk meg, hogy az utolsón legyen kiírva, hol van nyitva gyógyszertár (a tescot gondolom bojkottálta mindegyik), és az idő is a szokásos ratyi volt, szóval egész jó volt a négy nap.

Az pedig csak a szokásos, hogy az egy hónapja írt cikkemnek a héten van a leadási haterideje, de tényleg az utolsó. És még négy cikkemnek. Mindenki itthon van, szerencsére a mama is.