Vasmacs

Igen, mint minden ünnep előtt néhány nappal, most is elérkeztünk oda, hogy csak pislogok az átcsapó hullámok alóla, pedig mindig azt hiszem magamról, hogy fasza nő vagyok és majd mindent fél kézzel...a bilibe meg benne avn a kezem.

Egyébként egyáltalán nem tudom, hogy mit képzeltem, a legkevesebb dolog, hogy a sütemény sütésről úgy ahogy van elfelejtkeztem, meg arról a nem utolsó tényről is, hogy szünet van, így gyermekeim itthon bontják a rendet. Egyébként remekül viselkedtek eddig, csak egyszer verekedtek össze, szóval még minden oké. Festettünk már metál tojást ma, voltam boltban csokikért, mert azt is elfelejtettem venni eddig, írtam hajnalban egy cikket is, és most a kertben futtatják egymást. Hetek óta nem érdekli őket a tévé, ami nagy öröm egyébként, de az a néhány mesényi munkaidő nekem nagyon hiányzik.

A dolgaim azért haladnak, lassan, de biztosan, maximum anyám gasztronómiai tudására fogunk idén támaszkodni az ünnepek alatt. Tegnap sikerült interjút csinálnom végre az ország toxikusával, aki egy huszárvágással irányba rakta a cikkemet. Látszik, hogy ki van hozzászokva a nyilatkozatokhoz, ömlött a pasasból a témába vágó vélemény, hálás köszönet, hogy valakinek a szájába adható a cikkben az, amit én nem szívesen mondtam volna ki. Elintéztem a bőrgyógysázos interjút is, és ma (zúgjanak a harangok) kimerítő választ kaptam a jászberényi osztályvezető dokitól is.Lassan kezdek hozzászokni a komoly hangvételű cikkekhez, egész furcsán érezném magam, ha valami könnyű, ujjgyakorlatos dolgot kéne írni. De azért egy hátsólapos szösszenetre már vágyom, szóval azt is írok még egyet.

Most pedig, csak hogy minél később kelljen nekiállnom krumplit pucolni, inkább megnézem, hogy élnek-e még a kertben az utódok.