Vártuk tegnap a hideget, nagyjából egész nap, aztán elfelejtett eljönni. Ma is várjuk, remélem minden hivatalos forrás téved. Mindegy is, tegnap nagyon hatékonyak voltunk, a szomszédaink újabb fejezetet írhattak a pszichológiai kartonunkra, favágással és ültetéssel telt a nap. Ez persze akár normális is lehetne, de mivel nekünk úgy nőtt eddig minden, ahogy akart, jelentős előrelépés ez a vadonunkban. Két fát kivágtunk, kettőt ültettünk, szóval az erdei arány megmaradt, de a két új, az cseresznye, korai és ropogós. Lesz. Majd kábé öt év múlva. De tekintve, hogy 12 éve itt lakom, már régen megtehettük volna, és akkor már nagy kosár cserkó lenne májusban.

Fát ültetni egyébként több, mint a palántázás, ásás, kertészkedés. Ha fát ültetsz, gyökeret eresztesz, nyomot hagysz a földön és része leszel az állandóságnak. Ahogy ástam a földben, mindenhol gyökerekbe ütköztem és arra gondoltam, hogy az egész, baromi nagy kert nem más, mint egy összefüggő gyökérhálózat, ami egymással kapcsolatban van. Kik eresztették őket, mit tudnak rólunk, mennyi minden elszáguldott ezek között a fák között.

Archiváltuk a folyamatot, készült fénykép P fáról és A fáról, egyik Pannáé, másik Andrisé, a büszke tulajdonosok még majdnem nagyobbak, mint a csemeték. Egyik képen a nagymama is befigyel, csak hogy üzenjünk a jövőnek, amikor majd a gyerekek nagymamák lesznek, megmutathatják, hogy itt volt még az ükmama is.

Titokban reménykedtünk, hogy megint találunk valamit, tavaly ugye német birodalmi érmére bukkantunk csak úgy, ha mást nem, legalább valami köcsögöt (régész álmaink ott lapulnak bennünk, nem hiába homokozik minden gyerek:) ).

A kivágott fákból hintaágy lesz, hogy hogyan, elképzelésünk sincs, szellemi támogatást várunk. Linkkel.

ps: És nagyon halkan mondom csak, hogy a házunk plasztikai felvarrás előtt áll. De még nem kiabálom el...