Bundi köhög, vagyis már alig, de a családi ítélőszék úgy döntött, hogy ma szabadnapja lesz. Ezzel pedig nekünk nincs szabadnapunk, vagyis amúgy sem, de így, halmozottan hátrányos helyzetből indulok. Van ugye Andris, aki folyamatosan beszél. Egyfolytában. Ráadásul már van annyi esze, hogy nem elég a "jaj, de jó, tényleg, igen, stb.", hanem levágja, ha nem figyelsz, s addig mondja, amíg igazi reakciód nincs. Anyám is folyamatosan beszél, minden mozdulatát, sajátját és Bundiét is kommenteli. Jobbak ketten együtt, mint a rádió.
Aztán, egyrészt szomorú dolog a tévé függő gyerek, de a tévét ignoráló is az. Szóval ott tartunk, hogy egy órája ülök az üres doksi előtt, a fejemben már áll a cikk, de egy sort sem írtam le, mert minden második gondolatba belefolyik valami. Tulajdonképpen már elfáradtam, pedig semmit sem csináltam. És lesz itt még nyáriszünet is. Én meg rohadt, számító anya vagyok...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.