Teljességgel reménytelen ez a mai nap, fáj mindenem, immáron négy napja bőrön át lélegzem, mert az orromba beállt a cucc. Fájnak a kezeim, a fejem, a hormonoktól a hasam, egyszóval te a talicskám. Jó lenne, ha valaki megszánna és főzne egy tál, lábos, vagy inkább egy szekér meleg kaját, mert az én családomnak este is meleg kaja kell, büdös nekünk a szendvics, általában. Aztán jó lenne, ha valaki leportalanítana és megtalálná a tévét a cucc alatt, valamint kipórszívózna és előkerülne a cicák alól a szőnyeg. Ilyenek. És írnom kellene, tegnap este az uszodában ért a mail, hogy hát hol van két cikkem, így gyorsan beígértem, hogy még este megírom. Pihh. Megírtam, aztán megnéztem a táblázatot, baromira nem volt rám osztva, de mindegy, megvan, csilingeltek a forintok (micsoda szakmai kihívás, ugye). Mondjuk egész nap egy másik cikken dolgoztam, ami elszívta az agyam és nagyon komly lett, de legalább jó, határozottan megelégedve küldtem tovább, volt öröm mindenhol, szerkesztőségben, itthon, ilyenkor kellene hanyatt dőlni. Cserébe, egy jóga tanár csajt vadásztam egész nap. Tényleg egész nap, majd csütörtök este 9 órára kaptam interjú időpontot. Tudunk élni. Egyébként, egyszer már tényleg kipróbálom, hogy megtaláljam a belső békém. Ahogy ásom magam a témába, egyre szimpatikusabb a dolog, még akkor is, ha kívülről nagyon zöld és színes-szagos. Pedig nem. Valaki húzza ki az ADSL-t, hogy nekiálljak dolgozni...