A sorbanállás a legjobb szociológiai tanulmányok egyike. Ha lassabb a pénztáros, mint kellene, néha még arra is van időm a szalag mellett ácsorogva, hogy mélyrehatóan elemezzem az előttem lévő kosarának tartalmát, s abból komoly következtetéseket vonok le:

Például remekül meg lehet állapítani, hogy kinek van otthon gyereke és kinek nincs, persze a túró rudikból, és meglepetésszeletekből egyáltalán nem is nehéz. Aztán az is a nagy igazságok egyike, hogy a húslevest, még az egyedül élő szinglik is a hétvége kötelező ételének tekintik. A testsúly és a kosár szénhidrát tartalma is erős összefüggésben van: Érdekes módon, a malactestű versenyzők fehérkenyérrel, cola-val, több tonna hússal és egyéb meghatározhatatlan dologgal pakolják fel magukat ( tarcsai auchan egyébként melegágya a rosszul táplálkozó magyaroknak), bár gondolom, ezekkel a megfigyelésekkel nem nyerek Nobel-díjat. Pénteken előttem állt egy magas, jólöltözött tyúk, a pénztáros pedig sokat vacakolt. Túrógombócot és húslevest készült főzni, valamint valamilyen csirkét, a mennyiségből ítélve, tök egyedül. Nagyon jó cuccok voltak rajta, szóval nyilván egész héten, valamilyen fontos beosztásban talpal, hétvégén meg ül mint a nyúl a fűben egyedül otthon. Kicsit irigykedtem rá, aztán nagyon gyorsan elszégyeltem magam, egy nap egyedüllét után megőrülök, meg aztán igazán jófej családom van. Lassan olyan leszek, mint a Toto kutya az Ózból, amikor kinyomozza, hogy Óz nem is varázsló, hanem ember, aki szereti a csirkét...