Reggel, miközben a híreket hallgattam, azon gondolkodtam, hogy mennyire kaptam volna agyvérzést gimiben, ha szarakodik - még annál is jobban - a négyes busz közlekedése, mint ahogy. Alapvetően utáltam a buszozást, egyrészt a buszmegállóban való ácsorgás miatt, másrészt a tömeg miatt. Ha már fél órát kellett várnom, ideggörcs voltam, ha pedig tele volt a busz és csomó idióta a nyakamba lihegett, volt, hogy inkább gyalogoltam egy háromnegyed órát, s félúton leszálltam.

Általánosban szerettem buszozni, mert volt egy srác, aki sorstársként szopott velem reggelente és délutánonként, és persze szerelmes is voltam nagyon, szóval minden adott volt ahhoz, hogy izgalommal várjam az aktuális megállót, vajon felszáll-é, avagy nem, mert a sors, ha már szar, valahol kiegyenlít. Akkor még az sem érdekelt, ha késett a busz, a prioritások, ugye, és persze volt értelme annak, hogy mindenkivel ellentétben, a város másik végén lakom és a sulibajutás egy külön történet volt. (azt pedig csak az utókornak akarom megörökíteni, hogy elképzelhetetlennek tartottam, hogy engem bárki kocsival hurcolásszon...)

S hogy a BKV-s arcok mit is várnak ezektől a sunyi sztrájkoktól, nem tudom, nyilván azt, hogy majd több száz, összefagyott és 200-as vérnyomással üvöltő, hoppon maradt utas nekimegy a minisztériumnak, szakszervezetnek, Atya Úr Istennek, s elintézik azt a valamit nekik. Gondolom több pénzt, amit megértek. Csak az összefüggést nem látom. Miért azokkal pöckölnek ki, akik egy hajóban ülnek velük...