Vasmacs

Megkezdődött a dagadó-szezon, jól mutatja, hogy tegnap este, mindenféle lelki vívódás nélkül toltam le egy sütit és egy kocka csokit. Én, aki egyébként szinte soha nem vacsorázom (mostanában még ebédelni sem szoktam nagyon, de ez mondjuk baj, mert fáj a gyomrom), mire ágyba kerülök, olyan szarul érzem magam, jogosan, hiszen tele vagyok. A télapónak hála, a lakás minden pontján található valami édes szar, ezt ma fel is fogom számolni, mert Andris, aki nagy rajongója mindennek, ami édes, egyszerűen transzban van tőlük egész nap. Nekünk felnőtteknek meg jönnek a karácsonyi vacsik, nyitunk pénteken Zsuzska féle csapattal, aztán Balázsék és így tovább. Én meg hódolva évről évre burjánzó kényszeremnek, jön az ünnepek közötti kajába fulladás. Erdély ugye ugrott, így nem marad más, az egész évben vigyázott, több száz kilométer tekerés árán leadott kilók, cirka három hét alatt fognak visszakúszni. Hogy elindultam-e a lejtőn, nem tudom, ma reggel hülyéskedtünk Pannával: Én bugyiban és melltartóban énekeltem és ugráltam, Panna meg csak nézett, majd közöle: Anya, nagyon gáááz. Ekkor Gy. berongyolt, hogy előbb nézze meg a többiek anyukáját bugyiban, aztán nyilatkozzon. Rendes férjem van:)