Tegnap azon gondolkodtam, hogy tulajdonképpen mindannyian világutazók vagyunk. A Vámosnak van egy, egyébként nagyon jó könyve, a New York- Budapest metró, amiben kifejti, hogy hány országot járt már be fényképen. Mennyire igaz. Csak elsuhanunk egy kínai turista csoport fényképezkedése mögött, ahol váratlanul elkapnak egy pillanatunkat, s utána évtizedeken keresztül ott lapulunk egy családi, bizalmas fényképalbumban, sőt, akár egy otthon falán.

Általános iskolában egyszer fényképezkedtünk a vonaton, mellettünk pedig punkok voltak. Amikor előhívtuk a képeket, mi nem voltunk rajta érdekesek, csak ők. A kép még mindig megvan, és annyira emlékszem, ha nem látom (miért látnám, sosem nézegetem azokat a képeket) az egyik srác arcát, akkor is előttem van. Egy vadidegen arc, aki már biztosan nem punk, hanem családapa.