A hétvégén majdnem kinyírtam Gy-t. Falmászni voltunk ugyanis, nagyon rohamtempóba érkeztünk, amúgy is rohanás volt az egész hétvége, tipikusan a sokat akarunk csinálni eset vol, szóval Gy-t majd szétvetette a türelmetlenség, hogy mászhasson, én meg úgy emlékeztem, hogy már biztosítottam őt (emlékszem, még ki is voltam kötve, hogy ne rántson fel). Végülis mindegy, nem az a lényeg, hogy igazam legyen, az esetből mindenki tanult. Ahogy kezembe adta a grigrit (?), már gyanús volt, hogy ez összetettebb szerszám, mint a múltkori, egy bátortalan kérdésem volt is, és bizonytalan is voltam, de Gy.nagyon türelmetlen és mérges volt. Én meg ugyan visszapofázok mindig, de amikor ilyen állapotban van, nem nagyon merek beszólni, főleg, ha mások is látják, szóval gondoltam csak megoldom a dolgokat. Szerencsére Gy. okos ember és 2-3 méter után letesztelte, hogy hogyan engedem le. Hát egyszerre. Azt a képet sosem felejtem el, ahogy zuhant, komolyan lassított felvételről néztem, és nem tudtam semmit csinálni. A légyfing is hallható volt a teremben, mit ne mondjak, nagyon szégyeltem magam, de annál sokkal ijesztőbb volt, hogy mi van, ha följebb megy és onnan esik le...