Csak mostanában kezdek rájönni arra, hogy soha nem leszek olyan, amilyen lenni szeretnék. A nyugodt, okosan mérlegelő, megfontolt és stabil nő helyett, már biztosan csak egy folyton nyüzsgő, legalábbis zaklatott, állandóan kétségek között tipródó, folyton fellángoló, valaki leszek, aki mindig először cselekszik és beszél, majd aztán gondolkodik. Talán ebből kéne kihoznom a legtöbbet.
Lassan azt is belátom, hogy a gondolkodásomban sincs semmilyen egyedi, mondhatni, tipikus női aggyal bírok. Amire igazán vágyom, annak hátat fordítok, az ellenkezőjét kérem annak, amit szeretnék. Mert ami nincs, az nem tud hiányozni, ami nem az enyém, azt nem tudom elveszteni. Hiába, élni tudni kell...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.