Vasmacs

A napjaink, mondhatni egyformán telnek, s bár kissé elromlott az idő, továbbra sem vágyunk Pestre. Érdekes, hogy a gyerekek sem, igaz, az elmúlt egy hónapban nem volt haver hiány, ráadásul nagyon meleg az idő, szóval kellőképpen asszimilálódtunk a helyhez.

Apropó, meleg. Idén is jártunk már a fülészeten, kétszer is. Amikor megláttam a két évvel korábbról megismert, vasorrú bábára hajazó tyúkot, már tudtam, hogy nem lesz jó vége a dolognak, Panna viszont egy hős volt, simán hagyta, hogy három centi gézt toljanak a fülébe. Igaz, most az első napon rohantam vele, amikor megfájdult, nem kísérleteztem mindenféle egyéb dologgal. Úgy tűnik, a sok balcsizásnak ez az ára, már múlt héten gondolkodtam, hogy ha egyszer már begyulladt a gyerek füle a sok iszaptól, akkor most miért nem, amikor lassan békalába is nő. Másnap gazdagabbak is lettünk egy csíkozással. Tegnap meg az jutott eszembe, hogy Andris hogyan is ússza ezt meg, ez nem lehet, erre most mondta, hogy fáj neki. Ettől eltekintve jól működünk.

Emelkedett a létszám egyébként megint, Panna barátnője vasárnap óta tréningez minket. Igaz, az energia szintje a kislánynak duplája, mint az enyémeknek, engem határozottan szórakoztat, nem tudom, miért, valami lelki közösséget érzek vele, tök furcsa. Csak az elmúlt két nap termése a következő, történési sorrendben:

Érkezése után fél órával, már pakoltuk a hátsó kisházat, ahová két éve nem férünk be, a fűnyíró, felfújt csónak és használaton kívüli szörf miatt, mert kitalálták, hogy kiköltöznek. Varrtak nem kis energiával olyan ruhát maguknak, amiben ma megjelentek a fagyizóban (Nóriról leszakadt a helyszínen, így angolosan távozott:))))) ). Sikerült egy vödör vizet elhárítani, mint vicces eseményt az egyik ajtó felöl, valamint lebeszéltem őket egy woodoo baba készítéséről. Egyelőre csak ezekről tudok, azt hiszem, rejteget még néhány meglepetést a hét számunkra. Ja, megmentettünk egy kismacskát is Marcaliban egy fáról, és az imént egy akkora pókot szedtem le a gyerekek szobájának a faláról, hogy a híradót kihívhattuk volna, mert először azt hittem, hogy egy leveli béka. Még most is kiver a víz, ha rágondolok...

A netem még mindig lassú, tegnap egy 14 megás levél miatt arra kényszerültem, hogy a Gézához bútorozzak be dolgozni. Kicsit ambivalens érzés volt, hogy két nappal azelőtt fél négyig mulattam ugyan annál az asztalnál, de soha nagyobb bajom ne legyen!

Apropó, mulatás. Valahogy úgy alakul, hogy nem tudom két hete kipihenni a halmozott nem alvásomat, amin az sem segít, hogy mostanában éjjel dolgozom, hogy nappal a gyerekekkel lehessek. Kezdek olyan lenni, mint egy zombi és furcsa dolgok történnek. Tegnap három vad idegen is köszöntött, amikor a gyerekekkel mentem haza a strandról, ami azért is nyomasztó, mert három napja kiderült, hogy már kétszer is beszélgettem két pasassal éjjel, akikről még sztorim is volt és a mulatság alkalmával mindig megismertem, s most meg rájöttem, hogy három éve köszöngetünk nekik a strandon, a nejeikkel együtt, de a két szitut és az arcokat nem hoztam ossza. Ez sokkal inkább rémisztő, mint jópofa, ebből is látszik, hogy ha valakivel nem ülök le beszélgetni, egyáltalán nem nézem meg.

Szóval jól vagyunk, nem tervezzük a hazamenetelt, ilyen még sosem volt egyébként, mindig hajtott fel Pestre minket valami, most meg semmi. Már abba is belenyugodtam, hogy a legnagyobb szórakozás a karaoke marad hétvégenként, ahol már új dimenziókat keresek, mert az eddigi számokat unom, így különös dalokat kérek, aztán az elfogyasztott hosszúlépés mértékétől függően vagy kihúzatom, vagy beleszaladok.Egyébként Gy., aki ugye soha nem énekel, lasabban mondom, hogy mindenki hallja, s-o-h-a nem énekel, hétvégén üvöltve ugrált a mikrofonnal és nem lehetett tőle elvenni.

Hát, ezek történnek velünk, nem túl izgalmas, de hát ubi szezon van és ez a legjobb most asszem.