Itt ülök az alatt a bizonyos hullám alatt, amit tudtam én, hogy beterít, de azt gondoltam, sokkal szarabb lesz elviselni. Tulajdonképpen túlélhető, az első megrogyásom ma volt csak, amikor a Mc'Donalds kerti részlegében sütötte a fejemet a nap és nem volt árnyék, gyermek pedig töretlenül csúszdázott. Én meg csak halvány szégyent éreztem, hogy ennyit bírtam ebéd gyanánt kitalálni, ráadásul a második kávé, amit a plakátterv alatt döntöttünk le, nyomta az agyam. Viszont elgondolkodtam, hogy a szőke hajúak sokkal kevésbé kapnak napszúrást, mint a sötétek, asszem, megfontolom.
Szóval próbálok előre dolgozgatni, meg szervezem, hogy ne is kelljen majd annyit, ez a pályázat lehet, hogy nem a legjobbkor jött, de végül is már majdnem kész. Már látom magam, ahogy a sátor mellett gubbasztok laptoppal, nagyon sajnálnám magam. Persze úgy is tudom, hogy nem úszom meg, de legalább limitáltan. Arra is gondoltam, hogy kiveszek egy irodát ócsóért, mert akkor el kell mennem itthonról és komolyan veszik, hogy dolgozom, mert egyelőre csak itthon vagyok, ugye ráérsz státuszt látják bennem, még anyám is, hiába mond mást, azért látom én.
Andris alkati szere egyelőre úgy tűnik, hatásos. Várom az áttörést az éjszakai alvásnál és a düh kezelésénél.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.