Vasmacs

Tegnap délelőtt, mint jó lokálpatrióta, vagy mondjuk vidéki szomszédolós bácsika, felkászálódtam a bringára, hogy elintézzem ügyes-bajos dolgaimat. Kisírtam magamnak péntekre időpontot az okmányirodában, így talán gimi óta először helyes adatokkal lesz személyim és még el is tudom az új útlevéllel hagyni az országot. Aztán dolgom végeztével, arra indultam, amerre jobban lejtett az út, így kerekeztem el M-hez, ahol le is ragadtam és az utolsó pillanatban jutott eszembe, hogy mennem kell Andrisért, majd a két nagyért, s így együtt várt minket V. Vacsorára azért hazaértünk, kerek kis nap volt.
A múltkor gondolkodtam amúgy azon, miután végigkattintgattam a szokásos olvasott bloglistám, hogy mostanában az a trendi mindenhol, hogy azt ecsetelik, milyen isteni hétvégéjük volt. Nem tudom kivel folyik ez a verseny, a sorokkal, a kimerevített virtuális idővel, vagy a barátnőkkel, szerintem nem szégyen, ha egyszer bevallja magának az ember, hogy ez a nap jó szar volt.Nekem például a tegnap előtt volt ilyen, úgy fájt a fejem, mint egy agy műtöttnek, nem tudtam lehajolni, Andris meg megérezte a rést a pajzson és dobott a hangulatra néhány lapáttal. Panna is rosszul indított szegény, a kettő együtt pedig ideális volt ahhoz, hogy hétre az aktuális közellenség legyek. Itt kérek elnézést.