Vasmacs

Azért és csak is azért, hogy rácáfoljak azokra az elképzelésekre, hogy három féle könnyű kaján tengetem a családomat, az utóbbi időben belehúztam. Mondjuk volt némi megrogyás két hete egy lasagnanak induló valamivel, amiből remekül lakmározott a hányatott sorsú kutya, valamint egy adag hurka-kolbász kombóval, amit végül a kutya sem kultivált. De csináltam ragu levest, meg sült, citromos halat, meg héjában főtt krumpli alapú tejfölös rakott izét, de a lényeg: olyan kiflit rittyentettem, amilyet ebben a házban még nem láttak. Két ványadt kezemmel dagasztottam, értitek, gyúrtam a tésztát, aztán szaggattam, tekertem, töltöttem és sikerült.

De hogy ne tűnjön úgy, hogy az agyamból gyakorlatilag kifogyott minden értelmes téma, essen szó másról is, például a válságról, az most úgy is divatos. Miután Gy-éknél is óriási dollármillió hiányok vannak, ami konkrétan őt is érinti, kezdjük a bőrünkön megérezni az új idők szelét. Egy ideig elmerengtem azon, hogy miért nem születtünk egy 100 évvel előbb, amikor bizonyára értelmiségi felső tízezer lettünk volna (muhaha) és esténként a szalonban irodalmi esteket tartottunk volna, fűszerezve egy kis háborús fecsellyel, filozófiai moralizálással. Aztán rájöttem, hogy ebben az esetben az erős kezdés után hamar özvegy és kitelepített lettem volna, így vidáman várom a folytatást. Félretett pénzünk OTP árfolyam formájában elérte a mohácsi vészt, a forint pedig ugye olyan amilyen. Várom, hogy visszamenjen 300 alá, akkor azonnal eladni, aztán kivenni, majd párnába varrni...

A végére pedig egy szolgálati közlemény, vagyis kétségbe esett kiáltás az éterbe: Tanítson már meg valaki rendesen angolul, olyan, aki nem haverkodik össze a második órán velem és nem akar inkább a magánéletéről beszélgetni, valamint nem kiscsoportos délelőtti kurzus keretében, ahol 18 és 22 között van a közönség. Az olasz szép nyelv, de törölgethetem vele a fenekem. Mert hát mégis csak menni kéne valahová, különben majd a gyerekek mennek, ráadásul nélkülünk...