Néha úgy érzem sok óra neten való kutatás után, mint aki szédül a betonon is. Főleg most, ahogy kinézek a tájra és a hangulattól 100 évvel korábbra gondolhatom magam. Valamelyik szomszéd fával fűt, így az illat is helyén van. Lelkem mélyén sokszoknyás, falusi nő akarnék lenni, akinek nincs ideje semmi filozófiára, mert a tét a napi betevő. Biztosan sokkal boldogabbak voltak, nem méláztak feleslegesen a mi lett volna ha, vagy bár csak kérdéskörön. Sőt, mivel alig láttak valamit a világból, még elvágyódni is csak vadabb fantáziával tudtak.
A baj csak az, ha hirtelen visszakerülnék egy parasztház apró ablaka mögé, ahol a muskátli mellett aluszik a tej, én meg hajnaltól mosom és főzöm a ruhát, dagasztom a kenyeret, etetem a tyúkot, nos, kizárt, hogy ne akarnék felszállni az első lovaskocsira, hogy városi tyúk legyek.
De addig is megyek és felöntöm a padlót vízzel, hogy ne poroljon...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.