az van, hogy most, 40 évesen kezdem megérteni, mit jelent az, hogy szeretni magamat. Naponta több tucat ember eszi bele magát az energiafelhőmbe. Naponta szembesülök velük. Naponta szembesülök általuk és tőlük függetlenül magammal. És úgy döntöttem, hogy elismerem a saját értékeimet, cask úgy, a reprezentatív mintához viszonyítva. És a józan, belátó észből kiindulva. Okos vagyok. A sok hülyeségem ellenére. Érdekes vagyok. A belefáradtságom ellenére. Kíváncsi vagyok. Nem mindenre, de többre, mint az átlag. Még mindig van bennem lendület, még ha háromból kétszer elhasalok, akkor is. Egyre jobban vállalom, hogy érzek. Ha lepattanok másról, akkor is. És nem szégyellem. Nem nézek ki szarul. Nem vagyok a férfiak álma, de azért valamennyire, olyan alternative jelleggel, dekoratív vagyok:))) Nem kell már eljátszani előttem, amit húszévesen elvártam, hogy eljátszák. Nem kell megmenteni. Csak szeretni.... De azt fék nélkül... Mától ehhez tartom magam.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.