Azt már régen le akartam írni, hogy mekkora a különbség az álmaiban vissza-visszatérő lakásaim és az igazi között. Mindenhol tudom álmomban, hogy otthon vagyok, kétség nélkül. Szinte mindig csigaház alakú a lakás, mióta elköltöztünk igaziból, azóta a fények mások az álomban, kicsit érezni, hogy magasabban vagyunk (mert baszki feltörtünk), de egyébként spirálosan kanyarognak befelé a helységek (vagy helyiségek ). Ma reggel elgondolkodtam, hogy lerajzolom, mert annyira tisztán megmaradt a berendezés, a beosztás, de ha visszagondolok, a többi álmomban feljövő helyek is megvannak, és most is csak azért írom le, hogy később is meglegyenek, amikor már a hamut is mamunak, na...

Szóval a legrégebbi, és erre most itt ülve eszméltem rá, komolyan néha kinyílik bennem egy csap és ezeréves álmok is élesen előjönnek bennem, szóval a legrégebbi hely, ahol megvolt a hazamenős érzés, egy barlang volt. Már régebben álmodtam és most olyan ez, mint amikor ránézel egy csillagra, de ha pont ránézel nem látod, csak ha mellé nézel, ezért próbálok rágondolni, de akkor meg elúszik. Olyasmi érzés, mint amikor menekülsz, mentünk be, mert sokan voltunk egy barlangrendszerbe, ahol nem is bújkáltunk, de végig mentünk rajta, és ismertem minden zugát. Négykézlábas volt. És kicsit számítógépjátékos is. Aztán volt egy nagy kastély, ezer szobával, ez is egy éves álmom, ahol, figyeld, mintha teremőr, vagy valami hasonló lett volna, akik mindig akartak valamit, én meg csak a szobámat kerestem, ami végül meglett és buzi nagy volt. Megvannak még most is a nagy szőnyegek, még a minta is. Íróasztal, nagy pálma szerű növény, könyvespolc, súlyos függöny, és tudtam, hogy össze lehet nyitni egy másik szobával, ezt a furcsán hosszúkás szobát, ami a kastály felső szintjén, hátul volt. Sosem láttam élőben.

Aztán volt néhány éve olyan nomád népes álomidőszakom, ott sok volt a ló, meg a vér, mindig káosz volt, a falunk, vagy isten tudja mink, cölöpökkel voltak körbevéve, mint az asterixben. Volt egy folyó is, ami mindig sarkalatos pontja volt az álomnak, mert a folyón túl valami más világ volt, vagy csak biztonság, álmomban sosem jutottam át rajta, de valaki mindig ott hagyott. És én álmomban abban a kavalkádban, ahol otthagytak, tudtam, hogy otthon vagyok, tettem a dolgom, komolyan olyasmi díszletben, mint egy romantikus festmény harc utáni jelenetein, ahol az amazon térdig jár a csatamezőn.

Mostanában modern álmaim vannak, kizárólag spirál alakban:D Ahogy belépünk a kecóba, egy ablaktalan előszobában vagyunk, ami azért széles és innen nyílik szemben a wc és a mosdó. Ez a szélesebb rész leszűkül és balra elkanyarodik folyósóként , hogy jobbra legyenek az ablakok, ablak alatt konyhaasztal, balra a kanyarodós ficakban mosogató és itt mindig világos van. De még mindig kanyargunk befelé, egészen a hálóig, ahol már nincs ablak de sárga a fény, és meleg van, kicsit olyan megint, mintha barlang lenne. Sosem láttam egyébként igaziból csigaházat, tavaly utána jártam a neten milyen lehet, hát az enyém belülről nem olyan, csak a falak:D

Aztán van álmomban teraszos házam is, szép növényekkel, lakóparkban, valami hegyen. Ide is többször álmodom magam, érdekes, mert itt mindig csak egyedül vagyok álmomban, de talán itt vagyok mégis a legstabilabb. Anyám balatoni háza is más, mint igaziból és álmomban konzekvensen ugyan olyan. Nagy fák között, folyó mellett (nem Balaton) és félkészen. A vízpart mindig közel van, de teljesen olyan a folyóparti rész, mint mondjuk Lupán. És mindig megvan az izgalom álmomban, hogy mekkora szobák lesznek itt, csak még a lépcsőt kéne megépíteni, de már így is lehet aludni, félkészen. ÁLtalában létrán megyününk fel a tetőtérbe.

Ha ezekre a helyekre gondolok, olyan érzésem van, hogy mind létezik. Hangulatuk van, emlékek vannak hozzá, és esküszöm elhiszem, hogy mindegyikben laktam vagy éppen most is ott lakom, valami másik dimenzióban. Csak néha a membrán átereszt:)