Vasmacs

Két nap munka nélkül. Kettő... pont úgy érzem tőle magam, mintha kaptam volna egy hetet, pedig most volt karácsony, amikor tényleg kaptam, de az valahogy más volt, mert végig vágtattunk rajta, mivel hogy ugye karácsony. Szóval tanuljuk meg megbecsülni a kis dolgokat, hát nyilván ez is kell valamiért most nekem, így felhecceltem magam, hogy most tényleg oda teszem ezt a két nyanvadt napot. Azért a biztonság kedvéért lehalkítottam a telefonom... Annyira rákészültem, hogy tízkor eszméltem rá, A. már nagyon feszeng, nem voltam még boltban, nincs kaja, mosnom kell, és egyáltalán... 11-kor ezért felkeltem. A fene nagy lakoma helyett összedobtam ebédre egy fasírtot, amit 1/3 nem evett meg, mostam is, de elfelejtettem kiteregetni, majd nyugalmat remélve megnéztük a Diktátort kábé harmadszorra. Hát valamitől okosodnia is kell a gyerekeknek :) Ezután 3x keltem csak fel, szóval azt hiszem, az ideálisanyaképet még csiszolni kell...

Andrásra egyébként nehéz idők járnak. Néhány napja belenéztem az egyik füzetébe (valahogy napokig nem mertem kinyitni egyiket sem, szégyelltem is magam, de csak toltam a dolgot...). Legszívesebben két ujjal fogtam volna csak meg, a borító megint lejött róla, a felső sarka összegyűrve és beszakadva, mintha a seggét törölgette volna vele. Na, már itt dagadtak az erek a fejemen, aztán kinyitottam és olyan monológ szakadt ki belőlem, hogy Andris megállt biztos a fejlődésben. Új szelek fújnak. Begyűjtöttem az összes elektronikai cuccot, magamban anyázva, hogy ez nekem is éppen olyan szar lesz, mint ennek a kis izének, de kemény leszek. Rá egy napra kapott egy pirospontot írásra. Na!! Hiába próbáltam eddig bármit, úgy tűnik csak ez hat...

Aztán gondoltam átmegyek a lakásba és lefestem az ablakokat, de rájöttem, hogy az összes kulcsot odaadtam Ferinek, mérjék föl a munkákat. Így ez sem jött össze. Mégis csak pihenni fogok holnap is... mikor lesz ebből költözés...

Reggel azon merengtem, hogy úgy tűnik, végérvényesen megkérgesedtem. Korábban mindig vártam valamit. Bármit, minden kis szarságot tudtam várni, számolni a napokat, izgulni előre, hát értitek. Nem emlékszem mikor vártam valamit utoljára... talán nyáron, de az is mikor volt. De aztán rájöttem, hogy azért lehet ez így, mert ezek a dolgok nem rólam szólnak most, vagyis úgy csinálom őket, ami nagy baromság, mert mindjárt más lenne minden, ha beletenném magam mondjuk akár az elszart croissanba. Vagy a lakás falszínéba, be. Mert úgy tűnik, ilyen felnőttnek lenni... Elfelejteni számlát befizetni, lefesteni egy ablakot, szakácskönyvet nézegetni, beszélgetni a boltban a felvágottassal, elrobogni szülőire, kiválasztani a kábelszolgáltatót, elaludni a kádban... A kérdés márcsak az, hogy rajtam múlik-e, hogy visszajön-e az a kurva fény a szemembe... Idő... Azt kérek... 

ps: az illetékeseknek üzenem, hogy sokkal szórakoztatóbb vagyok csillogó szemmel, és ehhez szerintem még mikrofon sem kell, meg pálinka, szóval a világ boldogságáért is többet tudnék tenni:)))))))) köszönöm

ps2: sokkal kevesebbet írnék például a semmiről:)))))))))