Naponta figyelem az úgymond szingli lányokat, például akik a fizetésüket égetik el nálunk feszt és azt vettem észre magamon, hogy irigykedem rájuk. Hülye érzés ez, amitől utálom magam, mert nem cserélném be egy éves bérletért sem egyik gyerekemet sem, ez világos, csak azt a spontaneitást, az önmaguk fejlesztésére, örömére fordított időt csodálom egy egy picit kívülről. Persze könnyű azt állítanom, hogy óóó, ha később szültem volna gyereket, akkor én is mennyi mindent csinálhattam volna, hol tartanék most, de igazából semmi garancia nincs rá, és ha nem lenne egy darab gyerekem sem, addig csinálnám, amíg lenne, mert nekem az volt az álom.
Aztán valamelyik nap kicsúszott a számon, hogy nem megyek, ide és ide, mert tele van pöffeszkedő családossal, ahol apa és anya csak "-unk" és "ünk"ben tud beszélni és mennyire röhejes már, hogy a két állapot között vagyok. Se szingli, se pöffeszkedő családos. És egyik este dühömben bevágtam a sarokba a laptopot, amikor valaki megkérdezte úgy 11:20 magasságában, hogy nekem mi a hobbim. Bazmeg, nekem nem hobbim van, hanem gyerekeim, ezt mondtam volna, mert reggel felkelek 5:45-kor és ha mindenkinek megcsináltam mindenét és elindítottam a napját, akkor húzok dolgozni, ahonnan aztán hazahúzok, hogy egy kicsit anyuka legyek és 10 körül leomlok, hogy ágyba kerüljek 11 körül.
Szóval nézem a sok extrémsportos csajt, akiket sokszor irigylek, mert csak elhatározás kérdése ugye, hogy egy repülőgépből ugrok-e ki, egy hastáncórára megyek-e, vagy Portugáliába a "csajszikkal, ááááá", vagy a családi vacsoraidőből néha. És hirtelen belémvillant, hogy baszki, igazából én is extrém sportoló vagyok, másfél évtizede, mert naponta kiugrom, leoldással, pillanatok alatt megoldandó élet-halál kérdésekkel... csak ez egy ilyen játék. Ők meg biztos engem néznek, hogy de jó nekem, van kinek reggelit csinálni, iskolába menni érte, szőke hajba belepuszilni, anyáknapi verset hallgatni, csoda rajzra büszkének lenni...
Ugye... csak az a retek nézőpont, csak az huncutkodik velünk, mert a boldogság tuti belül van valahol...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.