Ti, akik régóta olvassátok ezt a vándorcirkuszt, mert mondjuk volt türelmetek az elmúlt évek láncreakcióban bezúduló szarságait és picsogásait végigolvasni, azt hiszem elhiszitek, hogy valahogy egyszer véget kell érnie ennek a mélyrepülésnek. Akik nem régóta olvassátok, talán már ti is meguntátok azt a negatív cunamit, ami innen, egy egyszervolt burleszk hangulatból sugárzik. És én is meguntam, vagyis inkább kicsit feladtam. Elfáradtam. Bár szeretem elhinni, hogy mindig megrázom magam és újra nekilódulok, most csak pislogok. Persze lehet, hogy csak most és holnap újra lendül a hinta, mindenesetre úgy érzem egyedül nem megy...

Mert egyenként minden, ami van, feldolgozható, megoldható, de együtt nagyon sok. Vagy csak régóta sok, és velem van a baj, hogy nem tudok másra gondolni, mást látni magam előtt, csak a rosszat. Nem tudom... Félig teli pohár, én meg félig üresnek látom, amikor még mindig jöhet nagyobb, meg szarabb dráma, mert egészség legalább van, meg kenyér az asztalon, és munka, még ha felőröl is.

Minden napra jut valami. Az apeh közel fél millára odavágott, mert máshogyan értelmeztem az adótörvényt, vagyis inkább sehogy, így hiába van bejelentett munkahelyem, az nem elég, fizetnem kellett volna magam után a dolgaimat. Több mint fél év... Aztán félek a költözéstől. Féltem a gyerekeket kibillenteni az otthonukból és félek a változástól. Magam miatt is. Hogy magányos leszek, hogy nem boldogulok majd rendesen. Hogy ez egy sötét alagút marad most már mindig én meg gyenge maradok és nem tudom összeszedni magam, és a gyerekeim ezt látják, hogy nem tudok összeállni. Nagyon sokat vagyok egyedül a gondolataimmal, nem tudom leállítani, rágódok, félek és rágódok. Néha a radiátorhoz is hozzábújnék a melegért, egy ölelésért.

Szóval kicsit kérek most tőletek. Nem sokat, csak egy kis pozitív energiát, amikor éppen kicsit több van, mint ami kell... És feloldozást is kérek azoktól, akiket valaha megbántottam és rosszat gondolnak felém. Őszíntén, nagyon sajnálok minden rosszat és galibát, amit okoztam, akár tudtomon kívül másoknak... Lehet, hogy ez segít majd, hogy szépen gondolnak rám mások és akkor majd magamra is úgy tudok majd...

Három éve vergődök, kisebb nagyobb megszakításokkal. Sok mindent magamnak főztem, és az előre iránnyal nincs baj, ha látom merre. Meg ha végre elindul az előre...  Így nem kérek mást, csak egy kis meleget, jó gondolatokat, hogy a gödör aljáról végre felfelé legyen...

Nagyon köszönöm....

ps: Néha arra gondolok, hogy valahol, valaki rám vár, csak azért, mert vagyok... Persze lehet, hogy nem, de ez sokszor kapaszkodó, ha mélyrepülésben vagyok. Egyébként pedig úgy is... Ha elhiszem...