Az van, hogy szűröm, mit íok. Nem is azért, mert ki olvassa, hanem magam miatt és kezdem úgy érezni, mint amikor megkapom a cikkekhez a kulcsszavakat, amiket cselesen el kell hintenem a cikkekben, és szortírozok, ez jöhet, ez nem. Jól esik, hogy sokan megkerestek, hogy mi van, vagyis mi nincs:), és tényleg úgy érzem, hogy vannak, akikre számíthatok, ez pedig jó. És az is, hogy igazából bármi történik is, úgy érzem, hogy jól vagyok, vagyis mindig egy kicsivel jobban. De sok minden megrémíszt, főleg az, hogy minden nagyon kiszámíthatatlan, még magam is. Eddig tudtam, hogy ki vagyok és milyen vagyok, most pedig ez alól húztuk ki a sámlit, mert sok olyan dolog van körülöttem, amilyenről azt gondoltam, hogy nem vagyok. Talán attól félek, hogy nekem kell irányítani, kitalálni, megálmodni, elindulni, végigcsinálni.... És jó lenne, ha közben valaki fogná a kezem, néha erősebben, néha meg csak úgy, hogy tudjam, minden rendben lesz. Minden rendben van. És megérint úgy, hogy nem félek tőle, hogy eltűnik, mint a kámfor. Érzelmi biztonság, maslow piramis, remények, kapaszkodások...Telnek a napok. Hol jól, hol kevésbé jól és azt érzem, hogy ez is bizonyos fokú luxus, vagyis inkább elfecsérelt idő, mert még mindig nem látom, hogy mi lesz egy év múlva, de még azt sem, hogy mi lesz egy hónap, vagy egy hét múlva. Persze erre van, aki azt mondja, hogy nem is kell, mert az út a fontos. De rengeteg az üres járat, meg a kétség... anyám mit is mond mindig erre? ki ígérte, hogy jó lesz.... senki, de én azért elhiszem....