Vasmacs

Olyan hangulatom van, hogy ha tehetném, most lefeküdnék aludni és mondjuk nyáron ébrednék fel legközelebb. Nem történt semmi, csak mindig rácsodálkozom a világra, ahogyan működik. Állásinterjún voltam, mert ez a perverzióm, hogy valami jó, érdekes, izgalmas, ha lehet, még jólfizető munkát keresek folyton, mert bár van munkám, de azért mindig meg kell próbálni valamit (ami mondjuk nem arról szól, hogy ülök és írok, hanem interakcióban van más, lassan mondom, más emberekkel is.). Tulképpen az esélytelenek nyugalmával mentem, éppen ezért határozottan feldobva, mert már az is nagy dolog volt, hogy behívterre az x. körre. Már korábban eszembe jutott, hogy elfelejtettem bevallani, hogy vannak gyerekeim, de valahogy nem éreztem én ezt akkora súlynak, ugyan! Aztán majd két órás beszélgetés és hirtelen feladat végén szembesítettek azzal, hogy sajnos a kis ügynökségek nem tudják áthidalni a gyerekek betegségét (nagyok sem), mert míg korábban a pozikra több ember volt, már csak egy személy tölti be. És ugye az ügyfél... hát neki nem lehet mondani, hogy beteg a gyerek.

Így, ami felett eddig csak tovább siklottam, most tényleg rádöbbentem, hogy karrier, teljes mellszélességgel meló nőként gyakorlatilag megoldhatatlan. Kivéve, ha a férjed nem ugyan ezt a multi-kulti dolgot csinálja, vagy együtt élsz minimum egy nagymamával, nagypapával, aki helyetted nevelgeti a gyerekeidet, hogy majd rácsodálkozz a kölykökre a ballagáson: jé, de megnőttek!!

Igen, lehet munkát kapni emberi időbeosztásban, sajos az én "érdeklődésemben" viszont nem nagyon lehet karriert befutni olyat, amit úgy meg tudok oldani, hogy a gyerekek normális élete nem borul meg. Elmehetünk aktakukacnak négyig, papírt és excelt balról jobbra kezelni, értelmetlen feladatkörökben, kitalált funkciókban. Vagy a franc tudja. De minket, anyákat nem lehet kifacsarni este 7-ig, mert eljövünk, ha rajtunk kívül nincs tartósan olyan, aki helyettesít minket. Így nem vagyunk még csak potenciális munkaerők sem. Miközben beszélgettünk eszembe jutott az a cikkem, amit a részmunkaidős munkahelyekről írtam néhány éve, mert hogy erre tart a nyugat. Azt hiszem, meséket kéne írnom inkább, kábé annyi köze van a valósághoz az idealizmusnak, amit megfogalmazok, vagy elhiszek. És tényleg. A sikeres férfiak ugródeszkái a nők, akik mellett megtehetik, hogy karriert építsenek, hobbit űzzenek, és hogy figyeljenek, hogy folyamatosan a flowban maradjanak.

ui: Arra , az egyébként tényleg közvetlenül és kedvesen feltett kérdésre pedig, miszerint minek akarok én dolgozni, mert más feleségek inkább főzőtanfolyamra járnak, de semmiképpen nem akarnak elmenni munkahelyre, hirtelen csak annyi jutott eszembe, hogy legyen valami saját ügyem. Nem tudtam eldönteni, hogy ez most akkor tényleg komoly kérdés. 17 éve folyamatosan dolgozom, két gyednyi kihagyással. De egyébként biztos velem van a baj, hogy nem tenne boldoggá egy főzőtanfolyam, még ha a családomat mindenképpen.

Elromlott a klavin a pp, edig csak annyit írnék most, hogy csááááááááááááááába. Nők. Lehetőségek. Álmok. Ugyan ott vagyunk, ahová a biológiai funkciónk szerint sorolva vagyunk. Csak lázadunk néha. Vagy erőlködve, de megcsináljuk. De jó lenne, ha azért tudnánk végre, hol a helyünk...