Ismét megdöntöttük a bringatúra teljesítménykényszer elméletét. Cáfolva. Ellenben igen jót tett a kreativitásunknak - lábjegyzet, a májunk nem nyilatkozott - számos megvalósításra váró szenzációs ötletünk lett. Ebből az egyik a mellbimbón keresztül felfújható műmellek, airbag változatban, ami annyira üt, hogy nem is értem miért nincs még. A másik pedig a pitcairni kolóniánk és betelepülésünk. Világot tudunk köré építeni. Mindehhez nem kellett egyéb, mint a folyamatos szintentartás (tudjátok mire gondolok), valamint az enyhe terhelés. Minden volt. Ebből egyenesen következik, hogy minden van. És minden lesz is, de ez már filozófia. We did it!
ui: elfelejtettem a második nap után rohamsprayt fújni indulás előtt, de csak két nap után jutott eszembe. Meggyógyultam. Asszem minden értelemben.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.