Na szóval, tegnap nem volt hajlandó a blogmotor benyelni a posztom, azaz pont benyelte, de mondjuk lehet, hogy simán csak cenzúrázva voltam, mert annyira gáz volt a cucc. Pedig semmi extra, csak egy tál kocsonyáról írtam, amit ott hagytunk majdnem nagyanyámék sírján, de szerencsére agyunk és szemünk, született Gy. megelőzte a bajt. Nem, nem, nem ott akartuk megenni a kocsonyát, csak megsétáltattuk kicsit, de mindegy is.
Szünet van. De tényleg, így fél seggel csinálok mindent. Csóri Panna János vitézt tanul, 12 verszakot, én meg azon gondolkodom, hogy nincs egy ember sem az oktatási minisztériumban, akinek eszébe jutna, hogy ennél valamivel aktuálisabb, szebb, szórakoztatóbb dologgal kéne tágítani a gyerekek tudatát. Bár, az sem elvetetndő, hogy legalább megutálják tőle az irodalmat, így majd nem akarnak olvasni, így majd nem lesznek tájékozottak és ugye olvasottak sem és végül azt csinálnak majd velük, amit akarnak.
Bundi egyébként önkínzó fajta, Panna és barátnője kizavarták a szobájukból, azzal a feltétellel maradhatott bent, ha megtanul 5 versszakot ebből a remekműből. Ma ebédnél felmondta, bemehetne, de már nem akar...
Tegnap akkorát taknyoltam a pincében, mint még soha, olyan lassan éltem meg, hogy megvan az a pillanat, amikor 30 fokot zárok be a földdel, de még mindig nem hiszem el, hogy földet fogok érni. Most már tényleg senki sem hiszi el, hogy nem inni járok a pincébe...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.