Jelenleg a könyvem kábé harmadánál tartok és most úgy érzem, hogy olyan, mintha egy bűvöskockát dobtunk volna le és atomjaira esett volna. Jó, de lebeg a légüres térben, a legijesztőbb pedig az egészben az, hogy minden résznél érzem, hogy alapvetően bármerre kanyarodhatna a cselekmény szála, akár ellenkező irányba is. Nehéz megregulázni a történéseket, olyan ez, mint a fésülés, nagy a gubanc, de a kefe elrendezi a szálakat. Jelen esetben én vagyok a kefe.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.