Vasmacs

Hazajöttünk. Mára egyre jobban tudom becsülni a vezetékes vizet, itthon ugyanis törik a ház előtt a balcsin a betont. De ne szaladjunk ennyire előre!

Szóval, a pánikot keltő vízhiány után, reggelre dőlt a víz a csapból, áhitattal töltögettük a palackjainkat, az amúgy negyven fokban, hogy 'látod, víz, érted???'. Aztán észrevettük, hogy zavaros, ezért inkább vettünk két baromi nagy palackot, a wc lehúzásánál pedig tök mindegy. Aztán este, egyszer csak elment az áram az egész környéken. Nem is volt zavaró, kicsit fenyegetve éreztem a reggeli kávémat, de nagyobb volt az öröm, hogy végre sötétben alhatok és nem világít a fejembe az utcai lámpa. Mire azonban eldőltem, katt, a villany vissza jött.

A kánikula az utolsó napokban a tetőfokára hágott. A záró napunkon csak ültünk a sátor előtt, már a tengerig sem tudtunk vissza mászni ebéd után, csak néha zuhanyozni. Soha nem volt ennyire melegem, a legkisebb mozgásra is ájuldozni készültem. Egyébként bizonyára lassítottam tudat alatt a kiválasztásomon és inkább izzadtam, mert a wc felé vezető kisebb himalája egy idő után megmászhatatlannak tűnt.

Az utolsó napokon, amikor éppen mozgásképesek voltunk, úgy döntöttem, hogy feladom az extrém dolgok iránti közömbösségem. Vezettem jetskit, igaz rettegtem, de idegesített, hogy hiába húzom a tenger közepén, nem megy, pedig már ágaskodik a gép. Aztán eszembe jutott, hogy nincs viszonyítási alapom, tehát bizonyára repesztek, csak ugye a part messze van. Azt pedig nem írom le, hogy miket kiabáltam Gy-nek.

Az utolsó napon aztán ugrottam szikláról fejeseket, kicsit ugyan zavart, hogy a fürdőbugyim a bokámig csúszik, de le volt tojva (egyébként igaziból nem, azért elmentem a dombtetőre), teljesítettem a bátorság próbát. Egyébként idén először pipa nélkül búvárkodtam, és olyan volt, mintha felszabadítottak volna, nem kellet azon paráznom, hogy belelöki a hullám a végébe a vizet. Sajnos a kufferem még mindig nagy ahhoz, hogy a tengerfenék felé ússzam tartósan, ezért csak lendületből sikerül mélyen alámerülnöm.

Éjjel még úsztunk egyet a sötét erdőben, de attól testületileg nagyon féltünk, mindegy, terv kipipálva, aztán hazajöttünk és nincs az a hosszú nyaralás, ami után ne fájna a szívem csomagoláskor.

Mára elöntött a tennivaló, az ujjaim már össze-vissza írtak mindent annyi cikket csiholtam, a végére pont úgy, mint amikor nagyon fáradt vagy és botladozik a lábad.

A ház most készül egyébként összedőlni a betonfűró miatt, mivel hazaérkezésünk után kellett realizálni, hogy mamánál csőtörés van, így hát azóta nincs víz. Még jó, hogy a kisházban van wc és zuhanyzó, a főzés, mosogatás azonban nehezített pálya, mondhatni lehetetlen, ez pedig, két hét szennyesével különösen szomorú. Nekünk azonban az is nagy szám volt ma, hogy ágyban aludhatunk.