Az eső csak esik és esik. Sosem éreztem még ennyire az idő nyomát magamon, a nedvességét, a napsütés hiányát, a komor hangulatát, amit lassan észre sem veszek, hogyan hipnotizál, én meg alámerülök vele. Még az is fáj, hogy múlik, szépen elrohan, én meg nem akarok vele menni. Sosem néztem ennyit az arcomat, hogy én nézek-e még vissza a tükörből és ha igen, még meddig. Néha úgy érzem, meg tudnám fogni a mellkasomon ülő köveket, de nem tudom megfejteni, hogy mi oldhatna fel egy kicsit.Megint egy születésnap, én meg egyre kevésbé örülök neki.