Vasmacs

Álltam a pirosnál és néztem azt a két összegabalyodott valamit, ami nyilván a tinédzsereket foglalta magában, nyakban rongysál, fejen siltes, lelógó kabátokkal. Biztosan én is ilyen voltam. Egyedül bekaptam a világot, elhúzódtam, hogy visszarántsanak. Merev elhajlásokkal menekül a srác elől az egyik kupac, én meg drukkolok, hogy smárolja már le. Mert még nem tudja, hogy az aszfalt ott egy szentély, ahol pimaszul istennő és vesta szűz is. Én sem tudtam. Csak hogy süt a szemem, mert az akkor nagyon tudott. Így álltak ott, egy időkockában,körülöttük nyugdíjasok, kismamák, öltönyös arcok, nekik meg éppen egy örökké élő pillanat jutott. Lehet, hogy az enyém, de már zöld van, a ruhakupac is szétvált, de ott volt megint, mert így kellene élni...