Az úgy kezdődött, hogy valahogy elcsúszott a délután. Mindenki itthon volt, én írtam, Gy. dolgozott, mama gyerekekkel volt, aztán én bringáztam egyet és jó ötletnek tűnt, hogy felajánlottam, Xbox-ozom egyet Andrissal. Gyorsan köré gyűltünk, egymás kezéből vettük ki a consolt, és már este is volt. Panna pakolta a táskáját fürdés után, ez már kilenc körül volt, öcsi az ágyból óbégatott, amikor ránéztem a környezet könyvre, hogyaszongya: "Tudod már, Panna?" Világos, hogy én voltam a hülye, hogy ilyenkor jut eszembe, egész délutános szartalicskázás után, dehát, három napja, minden nap kotlott a cuccon a gyerek, ő pedig, aki saját bevallása szerint (és tényleg), röptében megtanul bármit, csak nem okoz gondot neki ez a két kicsi oldalnyi, bebiflázandó madártan. Tulajdonképpen, csak sportból kérdeztem meg, hogy tudja-e, ő pedig közölte, hogy, miközben elrakta a pólóját, gyakorolta (?) és milyen jó, hogy a suliban, óra előtt is tudja majd nézegetni. Ekkor a lila gőz már sajnos elérte a fejem, hogy mi az istent mekeg ez a gyerek? Suliban, szünetben tanulni, amikor három napja volt rá és minden nap emlékeztettem őt? Harmadikban? Erős felindultságomban, elkezdtem kikérdezni: " Akkor most mondom. Ö. hm. Most kezdem mondani, jó? Khm. Ö." fülzúgásom erősödött. " Madarakat, ö, gyakran látni a tereken." Ekkor bennem elszabadult a pokol, a környezetkönyv, ami szerencsére puha fedelű, Panna lábánál landolt, és öntöttem a szitkokat, majd belépett Gy., hogy mit művelek a gyerekkel, már retteg. Ezzel jól elszaroztunk egy ideig, tipikus hülye szülők, miközben Panna értékes perceket vesztett, este fél tízkor a tanulási idejéből.Konklúzió:

Mivel anyám nálam is így reagált, ha kikérdezéskor valami nem ment, nem tudok máshogyan viselkedni, de muszáj lesz, mert így közelebb vagyok az állatokhoz, mint azt szeretném. Gy. szereti hallgatni a hangját és meggyőződése, hogy ha megérteti a gyerekkel a háttérdolgokat, akkor könnyebben megtanulja a céldolgot. Csak az a baj, hogy az értől az óceánig halad és a gondolatok a barázdálandó fejekben elkalandoznak, így szerintem nem ér el vele mást, mint a hosszú beszéde alatti agypihentetést Pannánál. Persze bármi lehetséges, azért, mert én ilyen voltam, nem biztos, hogy Panna is ilyen.Elvégre nem én indultam a Bolyain, és nem én vagyok villámagy. Én csak annyit szeretnék, hogy tanulja meg a gyerek, ha elveszti a bizalmunkat, az sokkal rosszabb, mintha bevallja: Anya, nem tanultam meg. Ebben az esetben elzavarom tanulni, aztán Sanyi. A jelen szituban viszont a mérhetetlen csalódottságomat tudtam csak, idióta formában közölni. Szóval egyikőnk sem volt jobb a másiknál, de állítólag mi már felnőttek vagyunk. Nem tudom, miért nem lehet vállt vállvetve egyfelé nézni, legalább a nevelés terén, annyira fárasztó ez a folytonos frontindítás. Jó lenne elmenni egy kicsit jó messze, hogy kipihenjük egymást, meg saját magunkat. Néha nagyon tömény ez az egész, de godnolom mindenkinek...