Tegnap bizonyossá vált, hogy tudok ülve aludni. Ez több éjszakai kanossza után derült ki, ami a múltheti fogfájással megdobva érdekes állapotba hozott,ráadásul folyamatosan nyomasztott, hogy mi lesz mamával, mi lesz a munkáimmal, haladni ugyanis nem haladtam.
Mi több, rá kell, hogy jöjjek, Andrissal az élet pont olyan, mintha egy őrült rendező rendezte volna, s legmerészebb rémálmaink válnak valóra: Egy kisember, aki már okos (tehát nem lerázható és az agya folyamatosan információt szívna föl), de a saját korlátain túllépni nem tud. Sajnos a rendező úgy keverte a kártyákat, hogy a szóban forgó kisfiú önmagát elfoglalni képtelen, ezért az örömforrást, energiát, melegséget 0-24 óráig egy külső pontból várja. Ez apai örökség, ettől függetlenül nem könnyebb, főleg nekem, aki talán még sosem unatkoztam. De tényleg.
Mama egyébként egy egész napos tortúra után túl van az egészen, s bizonyosságot nyert, hogy a helyzet változatlan, s nincs semmi baja. Húúúúú, a sziklák, csak úgy zuhantak le a vállunkról, pedig a mai napon aztán volt minden, itthonfelejtett kórházi táskától kezdve, fostos gyerekig, minden.
Most pedig itt ülök a tetves (tényleg az, témáját tekintve is) cikk fölött, a névadós cikk alatt és két reklámcikk előtt és fél percenként valaki megszólít. Nem lehet így írni, óránként elönt egy hisztiroham, ráadásul még a hétfői óvodábamenet is kétséges.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.