Soha többet nem vállalok semmilyen közösségi feladatot oviban, suliban. Az egy dolog, hogy már most látom, hogy bebuktam egy csomó pénzt, mert a nem kötelező jellegű befizetést a szülők nem kötelező jelleggel fizetik, azaz fosnak rá, ráadásul kurvára nem az, aki tényleg rászorul, hanem aki csak szarik bele. És még be is ugat, hogy nem érdemelnek meg az óvónők ajándékot, mert pikkelnek a kölkire. Igaz, arról csendben hallgat, hogy kicsi fia még baromira nem szobatiszta, ezért délután nem látják szívesen, az amúgy 26 szobatiszta gyerek mellett, mert a gyermek emésztése pontban 3-kor ér célba, azaz gatyába. Mellesleg hivatalosan a nem szobatiszta gyerek nem felvehető, de mindegy is. Arról ne is beszéljünk, hogy ha meglátnak a folyosón, görcsbe ugrik a gyomruk, hogy "bazz, a pénz, nem hoztam", pont, mint én a könyvelővel. Anyám vérnyomása az egekben, miközben a gyógyszerész és a háziorvos egymáson tölti ki a politikai feszültségüket, kvázi a másik mindenképpen hülye az egyik szerint. A vérnyomás meg emelkedik anyámban, szóval valamire jutniuk kellene, mert kirobban a fején. Csórinak mondjuk ez a hőség sem tesz jó, az tuti. A lakás alattunk amúgy szép csendben elszaladt valahová Kenyába. Próbálok szinten tartani, de napi két cikk mellett csak a felszínen gurigázom a kakit. A kajánk általában a lehető legegyszerűbb megoldásokból áll, azaz jók vagyunk mirelitben és tíz perces cuccokban. Lassan elér minket a skorbut. De nem panaszkodom, addig jó, míg zajlik az élet. Ugye.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
hanna 2009.05.22. 07:53:29
winninger jolán 2009.05.22. 09:10:15
De, a gyerek és a saját érdekemben is megpróbálnám konfliktus nélkül kezelni a dolgot és belátnám, hogy ha a fiam naponta kakálja össze az ágyat, a ruháját, minden wc-re imádkozás ellenére, akkor megteszem azt, hogy én próbálom szobatisztaságra nevelni, otthon, nem hagyom azt az óvónőkre. Mert anyuka kistesóval otthon van.
Nem megoldás a folyamatos széllel szembe vizelés, ezzel baromira nem tesz anyu jót a gyereknek. Egy olyan csoportban, ahol 27 gyerek van egész nap, nyilván az egyéni problémákat kevésbé lehet orvosolni, még ha az lenne a legjobb. Egyébként tök normális, aranyos, lelkes gárda van a gyerekeinkkel, ha nem a "leszarom, és dögöljenek meg" szűrőn át nézné anya őket, akkor látnák, hogy mennyire jó munkát végeznek. És itt akkor tök mindegy, hogy mi van a szabályzatban, régen rossz tényleg, ha valaki azt lobogtatja. Egyébként tényleg úgy tudtam, hogy aki nem szobatiszta, az nem is mehet oviba, nem veszik föl.