Vasmacs

Vannak már jelei a tavasznak, pedig idén először nem kerestem, nem vártam, csak úgy sodródtam a téllel. Hogy vége lesz, az már bizonyos, Panna tegnap előtt felkutatott a kertben néhány hóvirágot, aztán megtaláltuk a pünkösdi rózsa rügyeit és arra a megállapításra jutottunk, hogy minden kezd előtörni a földből, kéregből. Elképesztő ez a láthatatlan időzítés, két hete még antarktiszi táj fogadott a kertben, most pedig minden növény és állat csinálja a dolgát tisztességgel.

A tavasszal kapcsolatban meg kell említenem, hogy miért nem szeretem (ha nem ciki ilyet bevallani). Az egész arról szól, hogy valamit várunk, én meg türelmetlen ember lévén már előre kivárom magam télen, amikor ugye a tavaszt várjuk. Tavasszal fázom a legtöbbet, mert elhiszem, hogy már melegszik az idő és simán felveszem a vékony kabátom, amikor pedig még zima van. Feszülve várjuk, hogy végre kizöldelljen, kimehessünk, levehessük, kifeküdjünk, elmenjünk, aztán, mire ezt valóban meg is tudjuk csinálni, addigra eljön a nyár. Idén ugye nem vártam a tavaszt, rögtön a nyárra koncentrálok, így pedig sokkal tovább szar, mert gyakce fél évet sóvárgok. De hát ez a karmám, bizonyára, hogy valamire mindig várnom kell. Azt hiszem, ebben az életemben a türelmemen kell csiszolnom, de be kell hogy valljam, fingom nincs, hogy jelenleg hogy állok ezzel az üggyel. Már nem akarok mindent azonnal, sőt, vannak dolgok, amiket egyenesen el tudok engedni. Bár, ha jobban belegondolok, azok nem is igazán fontosak, a lényeghez még mindig ragaszkodom...