Vasmacs

ha megkérdezné valaki, hogy milyen egyedül, talán ez lennne a lényeg: én gondolom, én csinálom, én érzem... és hiába vagyok magam, valahogy ez felemel, mint egy sötét labirintus, amikor csak azt látom ami pont előttem van. de én világítok...

a legérdekesebb egyébként a gyárban, ahogyan szocializálódtunk. Én például minden munkásruhás, középkorú embernek köszönök, biztos ami biztos alapon, mert alapvetően gőzöm sincs, hogy egyébként kit ismerek, így a telep hátsó fertályán mindenki integet széles mosollyal…